A képregényblog

A Bronz korszakot követően a képregény és a képregényművészet  teljesen más oldaláról mutatkozik meg. Az 1985-től kezdődő és napjainkban is tartó Modern korszak két jelentős változást is hozott magával. A képregényt, mint művészetet most már a hozzá nem értők, a laikusok is kezdik elismerni ( már aki, hiszen kivételek mindig is akadnak ) és az alkotók, akik netán eddig csupán a szórakoztatás jegyében rajzoltak ( nomeg a megélhetés miatt ), most már a művészi önkifejezés egyik eszközének tekintik a képregényeket, olykor filozófiai mélységekig hatolva. A képregények besorolásra kerülnek, így a felnőtteknek szóló alkotásokban ( a felnőtt a szó intellektuális és nem pornográf értelmében értendő ) tényleg mindent lehet. A paletta széles, a filozofikus hangvételű művektől a horror témájú képregényeken át egészen az erotikus, netán pornográf jellegű alkotásokig minden megtalálható benne. A képregények hősei sokkal árnyaltabbak, sokkal komplexebbek, a jó és a rossz nehezen elválasztható egymástól, tulajdonságaikat , tetteiket és érzéseiket tekintve tehát sokkal emberibbek.Az első modern kori sikeres alkotásnak Alan Moore Watchmen című, kiégett szuperhősöket bemutató eposza tekinthető, amely 1986 és 1987 között, folytatásokban, összesen 12 részben jelent meg és amelyben Moore a hagyományos, szuperhősökről kialakult képet próbálja megváltoztatni, aláásni illetve egy esetlegesen bekövetkező atomháború képével igyekszik riogatni, egyszersmind sokkolni az olvasót. ( számtalanszor hallhattuk már, hogy a 3. világháború nukleáris fegyverek bevetésével fog zajlani és a kérdés nem az, hogy ezen esemény be fog-e következni, hanem hogy mikor és hogy ki fogja meggyújtani a kanócot ). A történet egy az egyben zseniális, a végkifejlet pedig egyenesen megdöbbentő. Szintén Alan Moore nevéhez köthető a V for Vendetta is, amely egy disztópikus jövő képét lebbenti fel, s amelyben a totális diktatúra egyetlen ellenszerének az eszközeiben sokszor igen radikális anarchia tekinthető. Már ezen két műből is látható illetve leszűrhető, hogy a korszakbeli történetek sokkal újszerűbbek és bizony sokszor mögéjük kell látni, hogy megértsük a mondanivalót, a mögöttes tartalmat. Ezek a képregények egyszerre tanítanak és bírálnak, és minden egyes olvasás során többet fedezhetünk fel bennük. Szintén ezen korszakhoz köthető Superman újraindított sorozata, melyben John Byrne derekasan kivette a részét  valamint Batman karakterének újraértelmezése.Frank Miller gyökeresen megváltoztatta a Sötét Lovag karakterét, s ez a sötétebb, film noir jellegű megközelítés közelebb vitte az emberekhez a Gotham-i igazságosztót. Azóta a Batman: Year One, a Batman: The Dark Knight Returns és a Batman: The Dark Knight Strikes Again alapművek lettek, melyet minden valamirevaló képregény- és Batman rajongónak illik ismernie. A Modern korszak két radikális újítójának Alan Moore és Frank Miller számít, akik a későbbi években olyan remekművekkel ajándékozták meg az olvasókat, mint a Sin City, a 300, a Batman: The Killing Joke, Superman: Whatever Happened  to the Man of Tomorrow?, The Saga of the Swamp-Thing, From Hell ( amely Magyarországon először fog megjelenni a Cartaphilus Kiadó jóvoltából, ha igazak a hírek, akkor már idén ősszel/télen ), Lost Girls, Promethea vagy éppenséggel a The League of Extraordinary Gentlemen ( melyből A Szövetség címmel filmet is forgattak Sean Connery főszereplésével és amelynek folytatására kevés esély van ). Neil Gaiman neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen regényei mellett képregényes munkásságáról is híres, neki köszönhetjük többek között a Sandman sorozatot ( az álom ember alakú istene ). A korszakra jellemző a kisebb, független kiadók létrejötte (Kitchen Sink Press, Pacific Comics, Eclipse Comics ), melyek a mainstream képregényektől eltérően teljesen más, olykor személyes jellegű történetekkel igyekeztek kedvére tenni az olvasóknak.  Így születtek olyan remekművek, mint a Maus Art Spiegelman tollából vagy az American Flagg! Howard Chaykins-tól. Az underground vonulat szintén zöld utat kapott, ennek legékesebb bizonyítéka a Tank Girl illetve a Ghost World Daniel Clowes-tól.Számtalan képregény esetében nem is a történeten, sokkal inkább a rajzokon illetve magán a megvalósításon volt a hangsúly, ezzel próbálva művészit alkotni többek között Alec Stevens, aki Hardcore című képregényével inkább az impressziókra, a benyomásokra, mintsem magára a történetre épít.  A korszak kedvezett az antihősök megszületésének, akik nem egyértelműen jók vagy gonoszok, sokkal árnyaltabbak, tetteikben gyakran utolérhető az önzés és a nemtörődömség. Mike Mignola Pokolfajzata születése körülményeitől fogva, Todd McFarlene Ivadéka választott sorsa miatt , James O’Barr Hollója pedig a bosszú jogán gonosz, s habár tetteik sokszor megkérdőjelezhetőek, egyikük sem mondható egyértelműen gonosznak vagy jóságosnak. Az először a Swamp-Thing-ben, majd  később saját sorozatában, a Hellblazer-ben feltűnő John Constantine alakja, ha lehet így mondani még ellentmondásosabb. A mosdatlan, piszkos külső, a kopott ballonkabát és a többnapos borosta a velejéig mocskos belsőt takar, aki démonológusként sokszor még arra sem veszi a fáradtságot, hogy szembenézzen nem csak az útjába kerülő, de saját maga belső démonaival sem. Fogalma sincs, mit kezdjen az életével, szinte passzívan sodródik démontól démonig, esetlen, olykor érzéketlen, mostani szóhasználattal élve bunkó. Egy ilyen karakterre a korábbi években nem igazán lehetett volna építeni, mégis Jamie Delano-nak sikerült s azóta a Hellblazer a Vertigo Comics legrégebben futó s egyben legsikeresebb sorozatává nőtte ki magát.A TPB-k, vagyis a gyűjteményes kötetek egyre kelendőbbek lettek, amelyek sokszor csupán egy nagyobb lélegzetvételű történetet ragadnak ki a sorozatokból.  A comic strip-ek ismét hódítanak, Garfield, Kázmér és Huba, Snoopy és Marmaduke ( utóbbi kettő már az ’50-es évektől folyamatosan megjelenik ) kalandjait számtalan újságban követhetjük nyomon mind a mai napig. Fontos megemlíteni, hogy a Modern korszakban a nyugati világ is felfigyelt a keleti művészetre, s a mangák megtalálták az utat a nyugati és európai piacra is. Ebben vitathatatlan érdeme volt a Dark Horse kiadónak és a Tokyopop-nak, melyek olyan műveket adtak ki igényes, sokszor átszerkesztett kiadásban ( az eltérő olvasási irány problémája ), mint Katsuhiro Otomo-tól a  DoMu vagy az Akira, illetve Siro Maszamune kultikus alkotása, a Kokaku Kidotai ( Ghost in the Shell ). A már a Bronz korszakban is alkotó olasz művész, Guido Crepax munkássága nyomán az erotikus, illetve pornográf jellegű képregények is elismerésre tettek szert.( de Sade márki Justine című regénye is átdolgozásra került ) Olyan alkotók működnek közre a korszak képregényeiben, mint a már fentebb is említett Alan Moore, Dave Gibbons, Neil Gaiman, Frank Miller, Dave McKean, Jamie Delano, J. Michael Straczynski, Geoff Johns, Brian Azzarello, Lee Bermejo, Zeb Wells, Andy Kubert, Adam Kubert, Scott Snyder, Kevin Smith, Alan Grant, Grant Morrison, Garth Ennis, Jimmy Palmiotti, Ed Brubaker, Mark Millar, Mark Bagley, Brian Michael Bendis, Jeph Loeb, Tim Sale, Robert Kirkman, Todd McFarlene, Alex Ross, Kurt Busiek, Mike Mignola, Tyler Cook, Bill Sienkiewicz, Art Spiegelman, Daniel Clowes, David Lloyd, Steve Dillon, John Romita Jr., Darwin Cooke, Greg Capullo, John Byrne, Joe Kubert, Andrea Sorrentino, Greg Rucka és még ítéletnapig sorolhatnám a nagyobbnál nagyobb neveket, a tehetségesebbnél tehetségesebb írókat, rajzolókat, művészeket. A képregények nyomán a játék-  illetve a filmipar is bekapcsolódott a buliba, s manapság a rendezők szívesen nyúlnak egy-egy szuperhőshöz illetve képregényhez, ha valami újat, forradalmit szeretnének a vászonra varázsolni. Ez az a korszak, amelyben mi is élünk, amely körülvesz bennünket, s amelyben érdemes szétnézni és csemegézni. Jelenlegi újdonságnak talán a képregények digitális terjesztése tekinthető, amely így környezetbarát technológiát és szélesebb olvasótábort is jelent egyben, hiszen interneten keresztül a világ minden tájára elkerülhetnek a rajzolt alkotások. A képregény nagy utat tett meg az évek hosszú során, s a film mellett lassan egy társmédiummá nőtte ki magát, amely bebizonyította, hogy bizony lehet itt is nagyszerűt alkotni. Hogy az elkövetkezendő években hová is fogunk kilyukadni, azt nem az én posztom megmondani, mindenesetre érdemes végignézni az elmúlt 100 év termését, melyben a fejlődés és az újfajta szemléletmód egyértelműen tetten érhető.

A híres közmondás, miszerint a járt utat járatlanért el ne hagyd nagyon is jól illik a képregények Bronz korszakára, amely a ’70-es évektől egészen a ’80-as évek közepéig húzódik. A vietnámi háború a végéhez közeledik s 1975. április 30.-án az utolsó Vietnámban állomásozó amerikai katonát is kimenekítik Saigon-ból. A lázadás elcsitult, az egyszeri és megismételhetetlen woodstocki-i fesztiválnak is vége lett és a hippik sem olyan érdekesek már, mint addig voltak, mondhatnám fogcsikorgatva elfogadták őket ( bár azért ez elég erős kifejezés ).  A korszak képregényei, és itt elsősorban a szuperhős képregényekre gondolok, haladtak az Ezüst korszak által kitaposott ösvényen, viszont hamarosan egy sötétebb nézőpont állt be a történetekben.  A ’70-es és ’80-as évek Amerikájában vagyunk, a különféle kábítószerek használata, az alkoholizmus, a prostitúció és a családon belüli erőszak, nem számítva a környezetszennyezést  igen elterjed problémákká és nem kívánt jelenséggé nőtték ki magukat. De attól, hogy homokba dugjuk a fejünket és nem vesszük észre a nyilvánvalót a probléma még létezik, megoldásra vár és lehetőségeinkhez mérten foglalkoznunk is kell vele.Ezekre a többeket is érintő, sokszor kényesebb szociális illetve társadalmi problémákra a korszak képregényei is reflektáltak a maguk módján, mintegy általános ismeretterjesztő és nevelő célzattal, megelőzve a Modern korszakot. Napra pontos kezdeti dátuma nincs a korszaknak, viszont az 1971 októberében kiadott Zöld Lámpás/ Zöld Íjász közös sorozatának 85. számában a kábítószerhasználat és az ebből fakadó további problémák már terítékre kerültek ( Neil Adams borítómunkája nem hagy kétséget a beltartalmat illetően ).  E számban Zöld Íjász társa, Speedy heroin függővé válik. Az alkotók nekiállnak kerülőutakat keresni, mellyel a cenzúra kijátszható és igyekeznek ezen kényesebb problémákat is bemutatni műveikben. A mások halála és az ebből fakadó veszteség érzése nem kerülheti el a szuperhősöket sem, s ennek két legékesebb bizonyítéka a The Amazing Spider-Man 121-122. száma és az Adventure Comics  452. száma.Előbbiben Pókember veszíti el szerelmét, Gwen Stacy-t, akit a Zöld Manó öl meg, utóbbiban pedig Aquaman veszíti el kisfiát, akit esküdt ellensége, a Black Manta öl meg. Gwen Stacy halála hatalmas törést okoz Pókember életében, szerelmének értelmetlen halálába nem is képes belenyugodni soha ( mint ahogy az időben későbbi  Spider-Man: Blue  története is erről a veszteségről és az ebből fakadó lelki vívódásról szól  ).  Vasember sem kerülhette el a problémákat,  az 1979-es Demon in a Bottle című történetben az elismert, sikeres és közkedvelt playboy, a nők álma, Tony Stark az alkoholizmus démonával és saját esendőségével kénytelen szembesülni. A női szuperhősök is szárnyakat kaptak, és a feminizmus szellemében olyan karakterek születtek, mint Spider-Woman, Red Sonja, Ms. Marvel vagy éppenséggel She-Hulk. 1978-ban az első, mondhatnám hivatalos graphic novel is megjelenik Will Eisner tollából a Contract with God, and Other Tenement Stories címmel. E graphic novel egyértelműen hatással lesz a későbbi évek alkotásaira.  A korszak kedvezett a heroikus és a dark fantasy képregényeknek valamint a könyvek lapjairól átvett karakterekre épülő, főként kaland jellegű sorozatoknak, mint a Conan the Barbarian, a Red Sonja, a Kull, Solomon Kane, ( e 4 hős Robert E. Howard tollából született ) a Warlord, a Beowulf, a Fafhrd and the Gray Mouser, nem számítva Edgar Rice Burroughs hőseit, mint Tarzan vagy éppenséggel John Carter. A korszakban egyedülálló módon megjelentek a kifejezetten felnőtt olvasórétegnek szóló sorozatok, mint a Swamp Thing, a Tomb of Dracula ( melynek 10. számában debütál Penge ) vagy a Ghost Rider ( mely először a Marvel Spotlight 5. számában bukkan fel ).A DC és a Marvel Comics sort kerített az első, hivatalos crossoverre is, amely a Superman vs. The Amazing Spider-Man címet viselte, s amely 1976-ban jelent meg. Olyan művészek működtek közre a korszak képregényeiben, mint Neil Adams,  Stan Lee, Jack Kirby, Joe Kubert, John Romita Sr., Dick Giordano ( aki Batman történeivel vált ismertté és aki jelenleg a DC Comics igazgatója ), Curt Swan, Dennis O’Neil,  John Byrne ( aki egyedülálló módon majd minden híres képregényhőssel dolgozott ), Paul Levitz ( a DC Comics volt igazgatója ), Bill Mantlo, David Michelinie ( akinek a Demon in a Bottle köszönhető ), Frank Miller ( akiről korábbi bejegyzéseim egyikében már ódákat zengtem és aki 1979-ben átveszi és sikerre viszi Daredevil sorozatát ), Chris Claremont, Marv Wolfman ( Penge megalkotója ), Doug Moench vagy Marshall Rogers ( aki Batman és Silver Surfer karakterével művelt csodákat ). A rajzok most már a realisztikus ábrázolásmód szellemében születtek, a karikaturisztikus megjelenítésnek nyomát sem látni és a túlírt szövegpanelek vagy túlmagyarázott helyzetek is kezdenek visszaszorulni. A Bronz korszak bár megelőzi a Modern korszakot, egyes sajátságaiban mégis megegyezik azzal. A társadalmi és szociális problémák ilyen mértékű és mélységű bemutatása a korábbi évek alkotásaira egyáltalán nem volt jellemző s így ez a korszak is igen jól elhatárolható, nem beszélve arról, hogy  ismét tudott újdonsággal szolgálni a képregények szerelmeseinek.

A képregények történelmének következő állomása az Ezüst korszak, amelynek kezdete, akárcsak az Arany korszaké, igen pontosan datálható. Jelen korszak kezdete 1956. októberétől jegyezhető, ekkor jelent meg ugyanis a Showcase  4. száma, amelyben az új Flash ( Barry Allen ) is bemutatkozott új ruhában, új névvel. Az eltelt időben nem történt más, minthogy felcseperedett egy generáció és az akkori fiatalok valami másra, mondhatnám többre vágytak. Felütve egy történelmi könyvet, mit is találunk? A 60’as és ’70-es évek Amerikájában vagyunk ( Európát nem számítom bele ), évek óta tart a Vietnámi háború és ennek egyik szükséges következményeként egyre nő az elkeseredettség az emberek, s főként a fiatalok körében. Tüntetések folynak a vérontás és a feleslegesnek titulált háború ellen, a lázadás egyre nyíltabb lesz és megszületnek a hippi mozgalmak, melyek az anarchisztikusan lázadó, a társadalomba beilleszkedni és dolgozni nem akaró fiatalok olykor sokszáz fős csoportosulásai. Nem célom történelemórát tartani senkinek sem, hiszen számtalan forrás, könyv, cikk, film áll rendelkezésére annak, akit érdekel a téma. A korszakbeli képregényeket vizsgálva azonban visszatükröződnek a történelem eseményei és emlékeztetnek minket azokra.Az Ezüst kori képregényekre kollektíven a megújulás, egyfajta új szemléletmód megjelenése jellemző. A Comic Code miatt az alkotóknak, szerzőknek vigyázniuk kellett a mondanivalóval, nem kezelhették szabadon a szexualitást vagy az erőszakot, nem számítva a  különféle politikai elgondolásokat és eszméket. Ebben az időszakban a képregények lapjain az akción túl többet kellett mutatni, többet kellett foglalkozni a szuperhősök és bűnüldözők lelkivilágával, közelebb kellett őket hozni a mindennapi emberekhez. El kellett hitetni az olvasókkal, hogy kedvenc hőseiknek is van emberi oldaluk, hogy nekik is olyan fontos a család, a magánélet, mint bárki másnak. Ők is ugyanolyan esendőek, sebezhetőek mint az átlagos emberek, hibázhatnak, szerelembe eshetnek. E kettős életnek is megvan az árnyoldala, a magánélet és a „munka” összeegyeztetése rendkívül nehéz feladat és ugyancsak próbára teszi még a legkeményebb szuperhőst is. Az új szemléletmód egyik sarkalatos pontja volt a hitelesség és a szuperképességek mibenlétének tudományos magyarázata is. A megoldás természetesen a tudományban rejlett, a génmutáció, a radioaktivitás, a kozmikus sugárzás mindenre magyarázatot szolgáltatott, lévén azok emberi szövetekre, élőlényekre kifejtett hatása e korszakban még nem volt kellőképpen, tudományos jelleggel megalapozva. Egy egyszerű átlagembernek nem is kellett ennél több, máris közelebb érezhette magához kedvelt szuperhősét. A korszakban ugyanúgy folytatódtak a már létező, a korábbi években jól bejáratott szuperhősök történetei, mint Amerika Kapitány, Batman, Superman, viszont kezdetekben még a régi elgondolás alapján.1962 augusztusában azonban történt valami, hiszen a Marvel Comics Amazing Fantasy című haldokló sorozatában, pontosabban annak 15-ös számozású kiadványában, minden mindegy alapon két fiatalember, Stan Lee és Steve Ditko lehetőséget kapott legújabb, hihetetlennek tűnő karakterének bemutatására ( a pókoktól majdnem mindenki fél és undorodik, mégis hogyan lehet népszerűségre szert tenni egy ilyen karakterrel? ). Pókember és Peter Parker neve azóta fogalommá vált és Amerika Kapitány mellett a Marvel Comics legprofitálóbb, s egyben legismertebb karaktere lett, aki legrégebbi sorozata mellett ( The Amazing Spider-Man ) számtalan más sorozatban ( Web of Spider-Man, Spectacular Spider-Man, Peter Parker: Spider-Man, Sensational Spider-Man, Ultimate Spider-Man ) és szuperhős csapatban is felbukkan illetve felbukkant az évek során. Pókember tipikusan Ezüst kori karakter, aki megszületését egy radioaktív pók csípésének köszönheti. Élete kaotikus, Ben bácsi halála súlyos teherként nyomja lelkét, hiszen saját magát hibáztatja érte. A gimnáziumban egyedüliként Peter a lúzer és a könyvmoly címek örök tulajdonosa, akit a lányok finoman szólva is kerülnek, lévén ugyancsak magának való, ráadásul bátortalan. Mindez megváltozik a pókcsípéstől, s Pókemberként olyan dolgokra lesz képes és olyan dolgokat visz végbe, melyekről  azelőtt álmodni sem mert volna. Viszont Ben bácsi egymondatos bölcsessége, miszerint: ” a nagy erővel nagy felelősség jár ” mindig ott motoszkál a fejében s bizony rájön, hogy a magán- és szuperhős életet rendkívül nehéz összeegyeztetni, a kettő közötti harmóniát megtalálni pedig egyenesen lehetetlennek bizonyul. Ennek tudatában szerelmi- és magánélete folyton sérül vagy éppen veszélybe kerül, vigyáznia kell a tényleges családját jelentő May nénire, hűséges barátaira és éppen aktuális szerelmeire. Ebben a korszakban tehát Pókember karaktere egyedülállónak számított a maga nemében, a siker pedig elkerülhetetlen volt.Ha pedig egy új szemlélettel, szemléletmód váltással sikert érünk el, azt érdemes meglovagolni és a lehetőségeinkhez mérten kiaknázni.  Ezt tették a nagy kiadók is, s így születtek meg ( vagy kaptak saját sorozatot ) olyan ma is közkedvelt karakterek, mint a már fentebb említett The Amazing Spider-Man, The Incredible Hulk, Thor, Nick Fury: Agent of S.H.I.E.L.D, Silver Surfer ( lásd korábbi bejegyzésemet a karakterről ), Iron Man, Daredevil, Doctor Strange, The Sub-Mariner ( Namor önálló sorozata ) a Marvel Univerzum berkein belül, valamint Flash,  Enemy Ace, Sgt. Rock, Hawkman, Supergirl, Aquaman, Green Lantern ( Hal Jordan a 2. Lámpás ), Batgirl a DC égisze alatt. Ez a korszak kedvezett a szuperhősökből álló csapatok létrejöttének, s több csapat is ekkor kezdte meg működését, mint a The X-Men ( génmutáció okozta különleges képességek ), The Avengers, Invaders, Doom Patrol, Justice League of America ( az egyik legkorábbi csapat ), Teen Titans, The Fantastic Four ( mely nem csak szuperhős csapat, hanem egyedülálló módon szuperhős család is, a történelemben először ), T.H.U.N.D.E.R Agents.Olyan művészek működtek közre a korszak képregényeiben, mint Stan Lee ( aki Pókember megteremtője és aki jelenleg a Marvel Comics elnöke ), Steve Ditko, George Tuska,  Curt Swan ( Superman ),  Jack Kirby, Gil Kane, John Buscema ( The Incredible Hulk, The Avengers állandó rajzolója volt ) Carmine Infantino ( aki 1964-ben az ún. New Look bevezetésével megteremtette a mai, koromsötét Batman design alapjait, a sárga háttérbe rajzolt fekete denevér emblémát ),  John Romita Sr. ( akinek neve a hosszú évek alatt összeforrt Pókemberével ), Dan DeCarlo, Will Eisner ( aki ekkoriban leginkább sorozatokon dolgozott ), Joe Kubert ( aki amerikaiként Enemy Ace című sorozatában nem átallott egy I. és II. világháborús német katonát, bizonyos Hans von Hammer-t megtenni főszereplőnek ), Gardner Fox, Robert Kanigher, Mike Sekowsky, Julius Schwartz ( aki Gardner Fox-al megteremtett a a Justice League of America csapatot ), John Broome, nem számítva azokat a művészeket, akik már az Ezüst korszak végén lendültek be, s a Bronz korszakba is átcsúsztak, mint a zseniális Neil Adams ( aki a legtöbbet tette Batman karakterérért a késő ’60-as és a korai '70-es években ), Roy Thomas, Dennis O’Neil vagy Jim Steranko (  Nick Fury megalkotója ).Látható, hogy ezen korszakban rengeteg új karakter született, a régi szuperhősöket némiképp újraértelmezték és életszagúvá varázsolták, szuperhős csapatok alakultak és a szuperképességek magyarázatára is módot találtak az alkotók.  A rajzok már nem a karikaturisztikus megvalósítás jegyében születtek, viszont az anatómiai megjelenítéssel túlzottan szabadon bántak s így egyre-másra születtek a vérbeli izompacsirták. Az Arany korszakból megmaradt jellegzetességek, mint a túlírt szövegpanelek és a túlmagyarázott szituációk szintúgy jellemzőek a korszak alkotásaira. Új kiadók alakultak, a piac mindinkább kezdett szűkülni, az olvasóközönség pedig a gyermekektől a felnőttekig terjedt. Mozgalmas és mindenképpen érdekes korszak volt, amelynek vége jószerével összemosódik a Bronz korszak kezdetével és amelynek történelmi hátterére egyértelműen a mozgalmas jelző illik. Jelenleg a DC Comics kínálatában az Archive Edition névvel, a Marvel Comics kínálatában pedig a Marvel Masterworks névvel ellátott gyűjteményes kötetek állnak rendelkezésére az Ezüst vagy az Arany korszak után érdeklődőknek. ( igaz  ezen kiadványok Magyarországon gyakorlatilag beszerezhetetlenek és hát az áruk is elég borsos, HC-ként 50 dollárt kérnek értük, de hátha van valakinek egy jól eleresztett rokona az USA-ban )

Tegnap, 2012. augusztus 12.-én, 85 éves korában elhunyt az amerikai képregényművészet meghatározó alakja, a legenda, Joseph „Joe” Kubert. Joe Kubert 1926-ban Lengyelországban látta meg a napvilágot egy zsidó család első gyermekeként. Gyermekként családjával együtt az Egyesült Államokba emigrált, ahol lelkesen, krétával rajzolgatott Brooklyn közterületein. Szülei támogatták az ambiciózus, komoly terveket dédelgető gyermeket s édesapja, bár nagyon szegények voltak, megajándékozta őt egy rajztáblával, amelyet nagy becsben tartott és amelyet halála napjáig használt munkája során. 12 éves korában egy barátja unszolására és ajánlására ellátogatott az MLJ Magazins főszerkesztőségébe ( későbbi, mindmáig működő Archie Comics ), ahol az ott rajzoló művészeknek bemutatta rajzait, s akik ötletekkel és tanácsokkal látták el. Később ugyanezen szerkesztőségtől megkapta élete első komoly munkáját, nevezetesen kihúzást, mellyel 5 dollárt keresett oldalanként.Későbbi karrierjében olyan művekben kamatoztathatta tehetségét, mint Will Eisner Spirit-je vagy Charles Biro véres krimisorozata. Az igazi áttörést 1943-ban, az All-American Comics-nak ( amely később egybeolvadt a DC Comics-al ) készített első saját képregényével, a Seven Soldiers of Victory-al érte el. Stílusa, egyedi rajztehetsége egyre jobban fejlődött, s a csúcspontot az 1953-as Tor történetei jelentették, aki egy pre-hisztorikus, a dinoszauruszok korában élő barlanglakó. ( e sorozat második része a világ első 3D-s képregénye volt ). Ezek után olyan szuperhősök felett őrködött, mint Flash vagy Hawkman. Háborús képregényeivel hamar belopta magát az emberek szívébe ( Sgt. Rock, Enemy Ace ), akárcsak későbbi éveiben az Edgar Rice Burroughs művei által inspirált sorozatok, mint a Korak és a Tarzan rajzolt történeteivel. Vitathatatlan érdemei közé tartozik a The Kubert School tehetségképző képregényes iskola megalapítása, ahol a szakma elismert, profi művészei oktatják, nevelik máig a jövő nemzedék alkotói gárdáját. A hosszú évek alatt olyan elismert művészek kerültek ki az iskola falai közül, mint Matt Hollingsworth (  Daredevil, Preacher , Hellboy ), Dave Dorman ( Star Wars ), Alec Stevens ( Swamp Thing ), Shane Davis ( Batman, Superman/Batman ) vagy két,  azóta szintén híres és elismert kérpegényrajzolóvá vált fia, Adam és Andy Kubert.Élete utolsó 20 évében a sorozatok háttérbe szorultak, s már inkább graphic noveleken dolgozott.  Leghíresebb, Eisner és Harvey-díjat is elnyert alkotása a Fax From Sarajevo, ami egy család történetét meséli el, akik az ostromlott Szarajevóban rekednek. Említésre érdemes még a  Dong Xoai: Vietnam  1965 és a Yossel  is. Még most, hetekkel halála előtt is aktívan dolgozott, a DC Before Watchmen: Nite Owl című minisorozatában húzta ki fia, Andy rajzait. Három héttel 86. születésnapja előtt hunyt el, augusztus 12-én, vasárnap, rövid kórházi ápolást követően.

A képregények Arany korszaka rendkívüli kultúrtörténeti jelentőséggel bír, nem számítva, hogy kezdete a többi korszaktól eltérően napra pontosan datálható. Ez a dátum pedig képzeletbeli piros betűs ünnep majd minden képregény rajongónak, hiszen ekkor, vagyis 1938. április.18-án ( a borító szerint júniusi szám ) került az olvasóközönség elé a DC Comics égisze alatt kiadott Action Comics legelső, mindmáig leghíresebb száma, melyben a világ első számú,  minden bizonnyal legnagyobb hatású és legautentikusabb szuperhőse, Superman debütál. Jerry Siegel és Joe Shuster évek hosszú során,  hasztalan próbálták megjelentetni Superman történeteit, igaz eleinte csupán napilapok hátsó, eldugott szegmenseiben és  az akkoriban oly divatos comic strip formátumban gondolkodtak.Az akkori DC Comics, ( igaz ekkor még National Allied Publications néven futott a kiadó ) igazgatótanácsa döntött és engedélyt adott Superman karakterének a kiadó  legújabb, akkor induló képregénykiadványának címlapjára helyezésére. A kiadványt látva a kiadó akkori tulajdonosa, Harry Donenfeld kereken megtiltotta Superman további borítókon való megjelenítését, de hamarosan visszavonulót kellett fújnia a nagy érdeklődésre és a kedvező eladási statisztikákra való tekintettel. Superman diadalútja feltartóztathatatlanul, gőzerővel, nyílegyenesen haladt előre s rövidesen a DC Comics leghíresebb szuperhőse és egyben legprofitálóbb húzóneve,  mitöbb a nemzet bálványa lett. Superman jelentősége a képregények világában és a 20. századi popkultúrában megkérdőjelezhetetlen, hiszen ő az első, modern szuperhős, mondhatnám A szuperhős. Ekkor fogalmazódott meg a szuperhős definíciója is, s ezért az Arany korszakot szokás a Szuperhősök korszakának is nevezni. Innentől kezdve szabad út állt a többi alkotó előtt, s az akkor még névtelen, sikerre és elismerésre vágyó, egyébiránt igen tehetséges művészek előtt kinyílt a világ, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel álltak elő, s ezen ötleteknek csupán a képzelet szabott határt ( vagy az sem ).  Superman után már semmi sem számított lehetetlennek, hiszen a távoli űrt kicsinyke űrhajójával átszelő és a Kent tanyára pottyanó krypton-i  gyakorlatilag sérthetetlen, emberfeletti, már-már isteninek titulálható erővel és küldetéstudattal bír, lézersugarat lövell ki a szeméből és a  gravitációra fittyet hányva röpköd fel s alá Földünkön.1939-ben megalakult a Timely Comics, mely később Marvel Comics néven híresült el, s amely ugyancsak-e néven adta ki első képregényét 1939 októberében, porondra léptetve két saját szuperhősét, Namor-t és Human Torch-ot. Ezáltal elkezdődött a két rivális kiadó ádáz, sosem múló harca egymással az olvasók kegyeiért, mely küzdelem mind a mai napig tart. 1939 májusában a DC Comics szintén hatalmas lépést tett előre, hiszen az akkor már szép sikereket elért Detective Comics 27. számában lehetőséget biztosítottak két fiatalembernek, Bob Kane-nek és Bill Finger-nek, hogy saját maszkos, mindenféle csodás képességektől mentes bűnüldöző hősüket megismertessék az emberekkel ( szuperképességek hiányában a Sötét Lovag nem tekinthető szuperhősnek, csakúgy mint társa Robin, vagy akár a Zöld Íjász sem ). Batman azóta Superman-el együtt a DC legautentikusabb, sikert sikerre halmozó karaktere s akiknek közös kalandjaik az amerikai képregényipar első rendszeres crossoverjeit is jelentik egyben.A Marvel Comics nem maradhatott tétlen és 1941-ben megjelentette mindmáig leghíresebb szuperhőse kalandjait. Azét a szuperhősét, akit a Második Világháború hívott életre és aki az Amerika Kapitány nevet kapta, hogy szembeszálljon a tengelyhatalmakkal, a németek ármánykodásaival és hogy elporolja  Hitlert és az általa vezetett német hadsereget. A háborús időszakban Amerika Kapitány népszerűsége az egekbe szökött s bizony a legkelendőbb szuperhősök egyike lett. A két rivális kiadó elképesztő szuperhősöknek és szupergonoszoknak adott teret kiadványaikban, s 1938 és 1956 között olyan szuperhősök és maszkos bűnüldözők születtek, mint a már említett  Superman, Batman, Superboy, Robin, Wonder Woman ( kinek alkotója a feminizmus lelkes szószólójaként bár nem a világ első, de az első közkedvelt, széles körben ismerté vált női szuperhősét  hozta ezáltal létre ), Captain Marvel, Shazam ( a Marvel Comics levédett neve miatt az eredeti Captain Marvel nevet lecserélték Shazamra a DC-nél ), Flash, Green Arrow, Spirit, Green Lantern, Aquaman, nem számítva az olyan szupergonoszokat, mint  a Batman legádázabb ellenfeleként elhíresült Joker és Amerika Kapitány nemezise Red Skull ( aki természetesen német ügynökként tevékenykedik ). Persze ezen szuperhősök közül sokan csupán a későbbi években kaptak saját, olykor igen rövid életű sorozatot, de mellékszereplőként vagy ellenfélként már ebben a korszakban megjelentek.Olyan írók és rajzolók bizonyították tehetségüket, rátermettségüket és tették önmagukat  halhatatlanná műveik által, mint Bill Everett, Jerry Siegel, Joe Shuster, Gardner Fox, Bob Kane, Harry Lampert, William Moulton Marston, Bill Finger, Martin Nodell, Jack Kirby, vagy Joseph H. Simons.  A célközönség sokkal szélesebb körű lett, a gyermekek mellett most már a felnőtt olvasóközönség is felfedezhette a szórakozás és a művészet ezen formáját. A képregények Arany korának végén, pontosabban 1954-ben jelent meg a Comic Code Authority, amely a cenzúrát hivatott képviselni a képregényekben és amely súlyos szankciókat is bevezetett, korlátozva így többek között  a szerzői szabadságot. Mai szemmel nézve ezen korabeli képregények sokszor megmosolyogtatónak tűnnek a sokszor karikaturisztikus, tisztavonalas megvalósítás ( itt főként Bob Kane korai Batman történeteire gondolok ) és a  túlmagyarázott, már-már képtelen helyzetek, szituációk és a jelentősen túlírt szövegpanelek miatt. Sose feledjük azonban, hogy valahol el kellett kezdeni és hogy a történelem és egyben az irodalom egy szeletkéjét olvashatjuk, tarthatjuk kezünkben. Érdekes és minden szempontból termékeny korszak volt ez, amelynek jópár hősét a filmipar is elkezdte felfedezni az elmúlt években, igaz kicsit modernizált változatban, sok esetben fittyet hányva az eredetire. Akit érdekel a világ első Superman története az ezen a linken megtalálja az Action Comics 1. számát, melyet egy lelkes rajongó töltött fel: 

A képregények Platinum korszaka az 1800-as évek első felétől egészen a 1900-as évek első feléig, pontosabban 1938-ig húzódik, tehát valójában kicsivel több, mint 100 évet ölel fel. E korszak valójában a pár kockás, narratív leírások vagy rövid párbeszédek kísérte comic stripek aranykora, melyek általában humoros történetek elmesélésére voltak hivatottak. Ezen művek nagyrészt újságokban jelentek meg, akárcsak napjainkban a Garfield, Snoopy vagy a Kázmér és Huba. 1833-ban már összegyűjtve, könyv alakban is terjesztettek comic stripeket. Az első jelentősebb alkotás Rodolphe Töpffer  ( 1799-1846 ) svájci származású tanár, festő és karikatúrista nevéhez fűződik, akit gyakorlatilag az első modern képregényalkotónak tekintünk azóta is. Az első, Amerikában megjelent nyomtatott képregény  Töpffer tollából a The Adventures of Obadiah Oldbuck volt, amely 1842. szeptember 14.-én jelent meg egy újfajta nyomtatási eljárás használatával. ( megjegyzendő, hogy Svájcban és Európában több nyelven már 1837-ben megjelent ugyanezen képregény ).Az első, komoly nemzetközi sikereket elért  észak amerikai képregény Palmer Cox The Brownies: Their Book című műve volt, amely 1887-ben jelent meg nyomtatásban. Az első képregény magazin az Egyesült Államokban 1897-ben jelent meg a  G. W. Dillingham Társaság jóvoltából s a The Yellow Kid in McFadden's Flats címet viselte.  Yellow Kid megalkotója Richard F. Outcault, aki ezáltal létrehozta az első modern értelemben vett képregényhőst. A magazin 196 oldalas volt, természetesen fekete-fehér kivitelben, mindezért kereken 50 centet kértek el.  A Platinum korszakot sokan a The Yellow Kid debütálásától, vagyis 1897-től számítják és a The Adventures of Obadiah Oldbuck-ot  és Palmer Cox alkotását a Victoriánus korszakba sorolják, bár szerintem ez már csak szőrszálhasogatásnak tekinthető, de legyen így.1899-ben megjelenik a Funny Folks képregényújság, majd 1901-ben kiadják a The Blackberries-t, ami a világ első teljesen színes képregény kiadványa lett. Innentől kezdve jelentősen felgyorsulnak az események, 1910-ben a Mutt and Jeff, majd 1919-ben a Bringing Up Father is megjelenik. 1922 fontos évszámnak tekinthető, hiszen ekkor adták ki a sokat mondó Comic Monthly-t, az első rendszeres, havi megjelenésű képregény magazint, az addig kiadott képregények évenként jelentek meg csupán. 1929-ben a Dell Kiadó jóvoltából megjelenik a The Funnies, amely szombatonként jelent meg és összesen 36 számot élt meg. 1933-ban jelenik meg a Funnies on Parade képregényújság, amiben már hirdetések és reklámok is megjelentek. 1934-ben debütál a  Famous Funnies: A Carnival of Comics és a DC Comics képregénykiadó vállalat is ekkor kezdi meg működését. A DC Comics első sikere a New Fun ( 1935 ) magazin volt, melynek októberi, 6. számában ismerhette meg a közönség a  Jerry Siegel és Joe Shuster párost. Azt a Jerry Siegel-t és Joe Shuster-t, akiknek a világ első és mindmáig legnagyobb hatású szuperhősét, Superman-t és ezzel együtt a képregények egy új korszakának beköszöntét, az Arany kort köszönhetjük.1937 márciusában a DC megjelentette a Detective Comics első számát, amelyben a későbbiek folyamán Batman is debütál. Látható, hogy a Platinum korszak képregényei még igencsak kísérletezgető jelleggel jelentek meg, a piac sem bizonyult még ekkor olyannyira szűknek, a kiadványok célközönsége pedig egyértelműen a gyermekek voltak. Mégsem mehetünk el szó nélkül jelen korszak mellett, hiszen ezek a kezdeti évek termelték ki a zseniális Siegel/Shuster párost és a DC vállalatot is, ami jelenleg milliós eladásokkal a háta mögött a világ egyik legnagyobb képregénykiadó vállalatává nőtte ki magát.

Akárcsak a zene-, a film- vagy a festőművészetnek a képregény művészetnek is megvannak a maga korszakai, melyek egyébiránt igen jól elhatárolhatóak egymástól. Először is fontos tisztáznunk, mi is az a képregény. A képregény művészetet szokás a kilencedik művészetként is emlegetni, az irodalom és a képzőművészet sajátos fúziója. A két művészeti ág ezen sajátos keveréke gyakorlatilag képek egymás utáni sorozata, melyek egy történetet mesélnek el s amely képeket rendszerint narratív vagy párbeszédes szöveg egészíti ki. Ezen szövegek leggyakrabban szóbuborékban foglalnak helyet, de az egyes képkockák ( panelek ) mellett, alatt vagy felett is elhelyezkedhetnek. A szöveg jelenléte nem szükségszerű, s így szigorú értelemben véve a barlangrajzok, falfestmények és a középkori kódexek is képregénynek tekinthetők. A képregényt a befogadónak, vagyis az olvasónak tudnia kell olvasnia, csak a képet vagy csak a szöveget figyelve elvész a mű élvezeti értéke és értelme. A kép és a szöveg együtt ér valamit, mintegy támogatják és erősítik egymást.  Aki többet szeretne megtudni a képregények világáról, felépítéséről annak nyugodt szívvel ajánlom Scott McCloud két nálunk is megjelent művét, melyek  A képregény felfedezése és A képregény mestersége címet viselik.E két mű maguk is képregények, melyek a képregényekről, felépítésükről és a képregények világáról szólnak, igen élvezhető módon. A képregények különféle korszakaira visszatérve érdemes megjegyezni, hogy minden korszaknak megvannak a maguk sajátságai, stílusjegyei, autentikus hősei, nem beszélve az alkotóikról, a különféle rajzolókról és írókról. Az egyes korszakok közé éles határvonalat lehet húzni és a cenzúra megjelenése a képregényekben igen fontos jelentőséggel bírt a későbbi alkotásokra, azok újító jellegére és szabadszelleműségére nézve. A képregények korszakainak felosztása a következő:

A 90’-es évek két, borzalmasnak mondható Batman filmadaptációja után Christopher Nolan filmrendezőn volt a sor, hogy ismét helyes irányba terelje a megtépázott hírnevű gotham-i igazságosztót és egy új trilógia elkészítésével új utat és egyben követendő példát mutasson a képregényhősök főszereplésével készülő filmek jövőbeli rendezőinek, miszerint lehet ezt másképp is. Az elgondolás és a koncepció adva volt, a cél a hiteles, a körülményekhez mérten realisztikus ábrázolásmód volt, amit a kedvező kritikákat olvasva minden bizonnyal sikerült is teljesíteni. Batman karakteréből a lehető legtöbbet sikerült kihozni, ami minden dicséretet megérdemel. A trilógia első részében Ra's al Ghul, mint Batman legádázabb ellenfele, az ezt követő második részben  a zseniális, tragikus módon elhunyt Heath Ledger alakította Joker és az Aaron Eckhart alakította Kétarc  és most, a zárófejezetben a Tom Hardy által megformált Bane és a Macskanő. Megannyi nagyszerű színész és még nagyszerűbb alakítás. Bane persze nem olyan emlékezetes figura, mint Joker, de mindenképpen remek választás volt. Gyakorlatilag Batman összes, ikonikusnak számító ellenfelére sort kerítettek és Batman mellett ezen karaktereket is megreformálták, hitelessé tették. Nolan-re hatalmas feladat hárult, hiszen a trilógia zárófejezetének méltónak kellett lennie az előző két film hírnevéhez. Megnézve a filmet azt kell mondjam, ez teljes mértékben sikerült is. A 2 és fél órás film minden perce élvezet, egyedül talán az első háromnegyed óra eseményei tűnhetnek kaotikusnak és érdektelennek, de ezek után a film beindul és csak kapkodjuk a fejünket az események sodrában. Gotham városa talán ebben a filmben kapja a legnagyobb szerepet, de a sztori során visszatekintést kapunk az előző filmekre is és a film utolsó 30 percében minden világossá válik, a kör bezárul.A történet szerint Batman 8 éve nem hallatott magáról, Harvey Dent bűneit magára vállalva önkéntes száműzetésbe vonult. Gotham utcáin nincs sok teendő, látszólag minden a legnagyobb rendben van, a rendőrségnek alig van dolga. A csatornák mélyén azonban gyülekeznek az árnyak, hogy aztán a kellő időben arra bírják Wayne-t, hogy leporolja jelmezét és visszatérjen a Sötét Lovag szerepében.  A film első háromnegyed órája gyakorlatilag a helyzet felvezetésére és az új karakterek bevonására épül. Ezután a film elkezd élni, egy nagy horderejű, már-már grandiózus cselekmény kezd kibontakozni, melynek tétje maga  Gotham City. Nolan legnagyobb erénye többek között  abban rejlik, hogy az összes karakternek megadja a kellő játékidőt ahhoz, hogy kibontakozzon és hogy senki se szoruljon háttérbe. Ehhez tökéletesen elegendő a 2 és fél órás játékidő, mindenki elégedett lehet. Anne Hathaway-el kapcsolatban mindenki szkeptikus volt, jómagamat is beleértve, ám mégis nagyszerűen hozza a Macskanő szerepét, kellő erotikát árasztva magából. Christian Bale-ről nincs mit mondani, nagyszerű színész, aki hozza az elvárhatót. Bár jelen filmben Batman karaktere háttérbe szorul és itt Bruce Wayne jellemfejlődésén van a hangsúly, aki több tekintetben is a mélybe kerül, hogy aztán onnan feltápászkodva  tovább folytassa életét. Aki mellett nem mehetünk el szó nélkül, az Tom Hardy, aki minden dicséretet megérdemel. Elképesztően hiteles alakítást nyújt és a szerep kedvéért rengeteg izmot pakolt magára, Bane karaktere nagyszerűen sikerült.A képregényekben Bane Batman egyik legádázabb ellenfele, aki egy alkalommal majdnem eltörte Batman gerincét, súlyos sérülést okozva ezzel neki. Ezen cselekedet szerepeltetése a filmben szintén jó pont és csak tovább öregbíti Nolan hírnevét.  A történet megannyi csavart rejt magában, de ezek mindig a kellő időben jelennek meg, még izgalmasabbá téve az amúgy sem érdektelen cselekményt. Az olyan kisebb szereplők, mint a zseniális Fox, az esendő Gordon felügyelő és a hűséges komorna, Alfred szintén megkapják a nekik járó játékidőt, Blake közrendőr szerepeltetése pedig reményt keltően utal egy esetleges újabb trilógia bejelentésére. A kedvező kritikák és a több, mint korrekt bevétel okán én nem csodálkoznék rajta és meg kell mondjam, örülnék neki. Christopher Nolan trilógiája magasra emelte a mércét, csak szuperlatívuszokban beszélhetek róla. Persze semmi sem lehet hibátlan, a kötekedők és kritikusok a szőnyeg alá is benézve szép számmal találhatnak benne logikai bukfencet, de mindezek az aprócska tévedések eltörpülnek a nagyszerű megvalósítás és rendezés mellett. A zárófejezet nem is sikerülhetett volna jobbra, egy pörgő, akciódús, olykor drámai hollywood-i szuperprodukciót kaptunk, melyben minden egyes elköltött fillérnek megvan a helye. Bravó, Mr. Nolan! Egy lelkes néző és egy hatalmas Batman-rajongó nem is kívánhat ennél többet. Egyéni, szubjektív pontozásom alapján: 10/10

A graphic novel ( honi kifejezéssel élve rajzolt regény ) késő ’70-es évekbeli kifejezés, s a novel azaz regény szóból eredeztethetően egyértelműen irodalmi rokonságra utal. Az elnevezés, szemben a comic book kifejezéssel olyan nagyobb lélegzetvételű, rajzolt, összefüggő, mondhatnánk koherens történetet takar, amelynek témája is  komolyabb és a történetvezetés is sokkal  összetettebb. Ezen művek általában igényes kiadásban, sokszor kemény borítóval jelennek meg. A kifejezés állítólag Will Eisner veterán képregényalkotótól származik, bár állítólag ez idő tájt több képregény is megjelent a piacon graphic novel megjelöléssel. Mivel az elmúlt 20-30 év során számtalan jobbnál-jobb graphic novel látott napvilágot, elhatároztam, hogy a blog keretein belül bemutatom az arra érdemes műveket egy rövid ismertető erejéig.