A képregényblog

Ha már előző bejegyzésemben Vérontóval foglalkoztam, akkor nem feledkezhetünk meg a Maximum Carnage sztoriról sem.  A Maximum Carnage egy 14 részes crossover, amely 1993-ban jelent meg, méghozzá  több, akkor futó  Pókember címen keresztül ( The Amazing Spider-Man, Web of Spider-Man, Spectacular Spider-Man stb.) Elég megosztó a történet az olvasók/rajongók körében is. Van, akik szerint a valaha kiadott legjobb crossover, amely számos karaktert szerepeltet. Van, aki szerint az egyik legjobb Vérontós sztori, és olyan is akad, aki szerint csupa káosz, agyatlan, elborult öldöklés, aminek nem sok értelme volt. Akármi legyen is, mindenképpen javaslom elolvasásra, aztán majd eldöntitek, hogy Nektek mégis melyik.Maga a sztori nagy vonalakban a következő:  Cletus Kasady-t, alias a Vérontó–t a Ravencroft Elmegyógyintézetbe szállítják kezelésre, ahol  szeretnék meggyógyítani őt, méghozzá úgy, hogy a szimbiontáját leválasztják róla. Időközben Cletus Vérontóvá változik és nemes egyszerűséggel legyilkol minden körülötte lévő őrt, doktort és pácienst. Sikollyal azonban szövetséget köt és együtt megszöknek az intézetből. Felbukkan még  Alakmás és a Démanó is, nem beszélve Dögvészről. Így együtt, mint egy boldog, nagy család rászabadulnak New York városára és annak lakosaira, szabályos vérengzést rendezve így az utcákon. Nem kímélnek senkit és semmit sem. Pókember egyedül nem bír el ezzel a diszfunkcionális „családdal” és szövetkezik Köpennyel és Karddal, a Fekete Macskával, Venommal, Vasököllel, Amerika Kapitánnyal és még pár hőssel, hogy elfogják Vérontót és „családját”, megakadályozva így a további vérontást.Maga a történet tehát nem éppen bonyolult és néhol eléggé kiszámítható. A megvalósításról nincs mit mondanom, lévén több címen keresztül vezet a történet , így a rajzolók is különböznek, alapjában véve elégedett vagyok az eredménnyel. Az egyetlen negatívum számomra csupán a hossza, túlontúl húzták, nyúzták, szerintem 8-10 részbe könnyedén belefért volna. A teljes történet tehát itt olvasható:

Pókember rengeteg ellenségre tett szert pályafutása során, gondolok itt Dr. Octopusra, a Zöld Manóra vagy a Vészmanóra. Legikonikusabb ellenfele azonban mégis Venom, akinek az eredeti tervek során nem szántak volna nagyobb szerepet. Mégis időnként fel-fel bukkan és komoly összecsapásokban méri össze erejét Pókemberrel. Ha ez nem lett volna elég neki, bizony  megszületett Vérontó is, aki ha lehet, még komolyabb ellenfél és sokkal kegyetlenebb, elborultabb mint „apja”. De ne szaladjunk ennyire előre.Vérontó először 1991-ben, a The Amazing Spider-Man 344. számában bukkant fel először, igaz itt még emberi valójában.  Az igazi debütálásra a 361. számig kellett várnia. Alkotói David Michelinie és Mark Bagley, akik ezzel megalkották Venom sötétebb énjét. Magát  Cletus Kasady-t Erik Larsen alkotta meg, aki hasonlóan a DC Comics Joker-éhez egy kegyetlen, elborult elmét akart létrehozni. Cletus egy elborult elme, pszichopata, szadista sorozatgyilkos. Gyerekkora sem éppen eseménymentes:  nagyanyját lelökte a lépcsőn, anyja kutyáit pedig brutálisan megkínozta. Az anyja ezután megpróbálta meggyilkolni, akit apjával agyonvertek és aki ezután börtönbe került. Cletus árvaházva került, ahol társai folyton bántották, a lányok nem akartak tőle semmit, az egyiket a busz elé is lökte. Idővel sorozatgyilkos lett, akit 11 gyilkosság vádjával elítéltek és a büntetését a Ryker-szigeten lévő börtönben töltötte. Celláját az időközben szimbiótáját vesztett Eddie Brock-al osztotta meg. Brock szimbiótája azonban betör a börtönbe megkeresni gazdatestét. A szimbióta azonban időközben osztódott és az új lény Cletus véráramába jutva egy seben át átváltoztatja őt Vérontóvá. A karakter számos történetben feltűnik Pókember ellenfeleként, aki olykor igen nehéz csatában tudja csak legyőzni őt.Vérontó saját címet is kapott, amelynek  legutóbbi 5 részes története a Carnage U.S.A címet viseli. Ebben a történetben Vérontó kiszabadul és egy coloradó-i kisváros felé veszi az irányt. Itt aztán a szimbiótája segítségével mindenkit  megfertőz és uralma alá hajtja az egész várost. Pókember, Amerika Kapitány, Sólyomszem, Farkas és a Lény odautaznak és megpróbálják útját állni. Cletus azonban Pókemberen kívül mindenki felett átveszi az irányítást.  Mivel a kapcsolat megszakadt, a kormány egy speciális osztagot küld a városba. Az osztag tagjai mindannyian szimbiótával  fertőzöttek, ezáltal erősebbek és hatékonyabban tudják felvenni a harcot Vérontóval.  Pókembert a városban bújkáló ellenállás tagjai  kiszabadítják és vezetésével  együtt harcolnak tovább. Időközben megjelenik a helyszínen Flash Thompson alias Venom is, aki  szintén felveszi a kesztyűt Cletus ellen.Maga a sztori, melyet Zeb Wells írt, tehát elég elborult, kissé horrorisztikus is egyben. Az 5 részes mini 2011-2012 között jelent meg, legutóbbi szám ez év áprilisában. A rajzokért Clayton Crain felel, aki többek között a korábban megjelent Ghost Rider:  Road to Damnation-t is jegyzi. A képek gyönyörűek, a festett grafika pedig csak még hozzátesz ehhez a sötét atmoszférához. Aki szereti Vérontót, a horrorosztikus sztorikat vagy a művészi rajzokat annak nyugodt szívvel ajánlom.

Ha azt a szót halljuk, hogy képregény, akkor hajlamosak vagyunk a keményvonalas szuperhősöket felvonultató, különböző színes kiadványokra gondolni. Az esetek nagy részében meg sem fordul a fejekben az, hogy bizony a vén Európában is vannak igen híres, jobban mondva korszakalkotó, jelentős képregények. Ezen képregények közös vonása, hogy többnyire nem szerepeltetnek bennük maszkot és feszes  szado-mazo bőrrucit viselő szuperhősöket, művészileg sokszor igényesebbek tengerentúli társaiknál és nem félnek olykor merészebb, súlyosabb, különlegesebb témákhoz fordulni. Pedig ezen képregények közül is nem egy híres akad, melyeken generációk nőttek fel, gondoljunk csak a belga Hergé Tintin-ére,  a francia Enki Bilal Nikopol Trilógiájára vagy a szintén francia René Goscinny Asterix-történeteire vagy éppen Lucky Luke-ra.  A minap volt szerencsém elolvasni az összes eddig megjelent Blacksad történetet, ami szintén az európai képregények kicsinyke flottáját erősíti.Egy ismeretlen spanyol szerzőpáros első képregényes próbálkozása ez, név szerint a szerző Juan Díaz Canales-é és a rajzoló Juanjo Guarnido-é. Persze senkinek semmit nem mondanak ezek a nevek, jól van ez így, lévén egy eddig ismeretlen párosról van szó. A Blacksad egy film noir jellegű képregény, amely az ’50-es évek Amerikájában játszódik. Ebben a világban az összes karaktert emberi tulajdonságokkal felruházott, tehát antropomorf állatok testesítenek meg.  Hogy néhány konkrétumot is mondjak: a verőemberek például gorillák, az orvgyilkosok patkányok, a Klu-Klux-Klán tagjai sarkvidéki állatok, a besúgók pedig piti kis rágcsálók. Maga John Blacksad egy magánnyomozó, fajtáját tekintve pedig egy fekete macska. Ő az az igazi kemény magánnyomozó, mint Dick Tracy, aki sokszor előbb üt és csak aztán kérdez, akinek egész jó a humora és a gyengébbik nemnek, ha akarna sem tudna ellenállni. Persze naná, hogy nem akar. A külseje is a klasszikus detektívekre hajaz, megtalálhatjuk rajta a sötét mellény/ing kombót és a hatalmas, kissé kopott ballonkabátot is.  Smirnov rendőrfőnökkel ( aki egy németjuhász) különös kapcsolatban van, sokszor segíti Blacksad nyomozását ott is, ahol ő már nem tud hatóságilag fellépni. A nyitókötetet, ami a Quelque part entre les ombres (Valahol az árnyékok között) címet viseli 2000-ben készítették el és egész szép sikereket könyvelhetett el. Nincs ebben a történetben semmi meglepő, jóformán a klasszikus, klisékkel teli detektívtörténet ez, melyben holtan találnak egy ismert színésznőt, akinek korábban viszonya volt Blacksad-el. John természetesen személyes ügyként kezeli az esetet és beleveti magát a nyomozásba a tiltás ellenére is. Jó pár gazfickón, pofonokon és kiadós verésen, egy fogdában töltött éjszakán keresztül vezet az út a tetteshez. Ahhoz, akinek nagyon sok pénze van és aki a legfelsőbb helyeken is rendelkezik kapcsolatokkal. A sztori tehát egyszerű, mint a 100-as szög, a hangulat remek, a megvalóstás pedig szemet gyönyörködtető. Guarnido rajzai egyszerre stílusosak és letisztultak, maguk a színek pedig szinte lélegzővé, élővé teszik ezt a világot. A sorozat már a 4. kötetnél jár,a második kötet, az Arctic-Nation 2003-ban, a  harmadik Âme rouge (Vörös lélek) 2005-ben jelent meg. A negyedik, és eddig utolsó történet 2010 szeptemberében látott napvilágot L’Enfer, Le Silence (A pokol, a csend) címmel. Szavazzatok bizalmat neki, nem fogjátok megbánni!

Be kell valljam, hogy imádom a képregények újító jellegét. Szeretem látni, ahogy egyes írók/rajzolók mit is hoznak ki egy már jól ismert, sokszor az unalomig „ismételgetett” karakterből. Ezért is szeretem a már itt is bemutatott Kevin Smith-t vagy a későbbiekben bemutatásra kerülő Alan Moore-t és Frank Miller-t is. Ugyanis fel tudják kavarni az állóvizet és így ismét érdekessé tudnak tenni bizonyos karaktereket. És ezért szeretem az olyan újító jellegű kezdeményezéseket is, mint amilyen a Marvel Noir.  Mi lenne, ha a Marvel  jól ismert arcait, szuperhőseit, húzóneveit  legyen az Pókember, Farkas, Fenegyerek, Megtorló vagy az X-men tagjai egy alternatív, fiktív múltba helyeznénk- ez esetben a ’30-as, ’40-es évek Amerikájába?  A közös pont pedig mindegyik esetében ugyan az: új eredettörténet, új jelmez, új kapcsolatok és a régi ellenfelek újraértelmezése. Ugye, hogy nem hangzik rosszul?Jelen írásom tárgya a Spider-Man: Noir nevet viseli és mint ilyen Pókember  ’30-as évekbeli  újraértelmezett eredettörténetének tekinthető. A történet a komor, sötét, rideg New York-ban játszódik, ahol mindennapos a bűn, a gyilkosság, a korrupció. Az emberek legtöbbje rettegésben, éhezve, munka nélkül éli mindennapjait.  A történet egyből a közepén indul, a rendőrök J.Jonah Jameson irodájába betörve ott találják annak holttestét és Pókembert, ez utóbbit kezében fegyverrel. A rend éber őrei nem igazán kíváncsiak a részletekre, egyből lőnek, így hát Pókembernek hamar olajra kell lépnie. Ezután Ben Urich emlékeinek segítségével, saját narrációjával kísérve képet kaphatunk az eseményekről, melyek idáig vezettek. Ez idő tájt csak egy ember akad, aki felszólal az igazságtalanság és a korrupció ellen, May Parker. Őt azonban a New York-i alvilág feje, Norman Osborn, alias a Manó (a becenév eredetére is fény derül majd ) fogdmegjei megpróbálják elhallgattatni, sikertelenül. Ben-nek hála May és Peter is megmenekül, igaz Petert így is helyben hagyják. Ben lát fantáziát a fiatalemberben, ezért J.Jonah Jameson-ál munkát ajánlanak neki. És így kezdődik a Marvel Noir Pókemberének pályafutása.

A képregénynek, mint a 9. művészetnek is létrejönnek olyan alkotói, akik igen sokat tesznek ezen művészeti ágért, mintegy megreformálják azt  és akik önnön igyekezetükben maguk is legendák ( ha nem félistenek ) lesznek. Ilyen alkotók  többek között az amerikai illetőségű  Frank Miller, illetve az angliai, jobban mondva northamptoni székhelyű Alan Moore is.  Az az Alan Moore, akinek nevéhez olyan alapművek kötődnek, mint a terjedelmes és kritikusok által is igen elismert Watchmen szuperhős eposz és az Eddie Campbell-el vállvetve alkotott From Hell Hasfelmetsző Jack-története, nem beszélve a legendás  Swamp Thing-ről.  Moore korai időszakában a V for Vendetta képregények számtalan képregényes hagyománnyal szakítottak, többek között az amerikai mainstream comics igencsak idejét múlt, konzervatív szemléletmódjával is.  Művével nem a fiatal, sokkal inkább az idősebb olvasóközönséget célozta meg.

A több, mint 300 oldalra rugó történet 1981-ben fogant meg Moore fejében és 1982-ben kezdte meg folytatásokban közölt evilági pályafutását a Warriors brit képregénymagazinban, egészen annak megszűnéséig. A sorozat így egy ideig kényszerpihenőre ítéltetett, egészen 1988-ig, amikor is a DC kiadónál végül is eljuthatott az oly várt végkifejletig. 1990-ben, a felnőtt olvasóközönséget megcélzó képregényeivel ismertté vált Vertigo kiadó ( a DC leányvállalata) puhafedeles, immár színes kiadásban is megjelentette.

A történet a közeli jövőben játszódik Angliában, amely egy egész világra kiterjedő, globális atomháború egyetlen túlélőjeként neo-fasiszta diktatúraként tengeti szürke mindennapjait. Ebben a Moore által elképzelt disztópikus jövőben sérülnek az egyének szabadságjogai ( kijárási tilalom), érvényesül a média manipulatív szerepe, és az idegengyűlölet is felüti a fejét. A totális diktatúrát tehát el kell söpörni, méghozzá a klasszikus, olykor erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető tettekkel operáló anarchia segédletével. Az anarchista ( vagy terrorista) ez esetben pedig a világ talán legtitokzatosabb, legrejtélyesebb „szuperhőse”, akinek neve sziplán V. V, akinek valódi kilétére sosem derül fény, akinek arcát a sikertelen Parlament-robbantó, híres Jakab-kori anarchista, Guy Fawkes farsangi maszkja takarja és akinek személyazonossága nem is igazán érdekes, lévén sokkal inkább egy ideát,  pontosabban a szabadság ideáját megtestesítő alak ő. Maga az alak tehát megfoghatatlan, nem úgy a tettei, legyen szó a Big Ben felrobbantásáról, a helyi tv adó ellen irányuló támadásról vagy a rendőrségnek dolgozó pribékek meggyilkolásáról. Halálakor a  begyűjtők  elől megmenekített, alaposan, sokszor durva módszerekkel  kiképzett fiatal lány Evey veszi át a helyét, hatása egy egész nemzetre kiterjedő  káosz, amely nemzet végül elindul a diktatúra felszámolásához vezető hosszú, rögös úton.

Blade MAX: V3s ( 5 részes sztori, Marvel Comics, írta Christopher Hinz, rajzolta Steve Pugh, megjelent 2002-ben )

Punisher MAX: In the beginning ( 6 részes sztori, Marvel Comics, írta Garth Ennis, rajzolta Lewis Larosa, megjelent 2006-ben )

Batman: Knight of Vengeance ( 3 részes Flashpoint mini, DC Comics,  írta Brian Azzarello, rajzolta Eduardo Risso, megjelent 2011-ben )

Hulk: Gray ( 6 részes mini, Marvel Comics, írta Jeph Loeb, rajzolta Tim Sale, megjelent 2004-ben )

Daredevil: Yellow ( 6 részes mini, Marvel Comics, írta Jeph Loeb, rajzolta Tim Sale, megjelent 2002-ben )

Frank Miller's: 300 ( 5 részes sztori, Dark Horse Comics, írta és rajzolta Frank Miller, megjelent 1998-ban )

Daredevil: Guardian Devil ( 8 részes sztori, Marvel Comics, írta Kevin Smith, rajzolta Joe Quesada, megjelent 1998-1999 között )

Batman: Cacophony ( 3 részes mini, DC Comics, írta Kevin Smith, rajzolta Walt Flanagan, megjelent 2008-ban )

Batman: The Man Who Laughs ( One Shot, DC Comics,írta Ed Brubaker, rajzolta Doug Mahnke, megjelent 2005-ben)

Batman: Year One ( 4 részes sztori TPB formátumban, DC Comics, írta Frank Miller, rajzolta David Mazzucchelli, megjelent 1986-ban )

Batman: Year Two ( 4 részes sztori TPB formátumban, DC Comics, írta Mike W. Barr, rajzolta Paul Neary, Todd McFarlane,Alfredo Alcala és Mark Farmer, megjelent 1987-ben )

Batman: Dark Victory ( 13 részes maxi TPB formátumban, DC Comics, írta Jeph Loeb, rajzolta Tim Sale, megjelent 1999-2000 között )

Batman: Gothic ( 5 részes mini, DC Comics, írta Grant Morrison, rajzolta Klaus Janson, megjelent 1990-ben )

Planetoid ( egyenlőre csak az 1. szám, Image Comics, írta és rajzolta Ken Garing, megjelent 2012-ben )

A bemutatkozó írásomban azt ígértem, hogy egyes képregényírókat/szerzőket/rajzolókat illetve azok munkásságát is igyekszem majd bemutatni a blogon.  A minap tartottam egy Kevin Smith maratont, elolvasva összes eddigi művét, így gondoltam vele kezdeném el.

Mostani írásomat tehát Kevin Smith-nek szentelem, akit sokan  népszerű karaktere nyomán csak Néma Bob-ként ismernek.  Kevin Patrick Smith néven látta meg a napvilágot 1970. augusztus 2.-án New Jersey-ben,  Grace és Donald E. Smith gyermekeként. Foglalkozását tekintve rendező, forgatókönyvíró, színész. Olyan filmeket rendezett, mint a Shop-Stop,  a Shop-Stop 2,  a Jay és Néma Bob visszavág vagy a Képtelen képregény. Azt már persze csak a képregényes társadalom tagjai tudják, hogy Smith egyben lelkes képregényrajongó is,  hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, saját  képregényboltja és kiadója van ( mely főleg Néma Bob-os képregényeket ad ki) és hogy remek képregényíró/szerző is.

Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Fenegyerek ellaposodott karakterét  ő tette ismét  érdekessé a ’90-es évek végén, és hogy a Zöld Íjász halálraítélt karakterét is ő hozta vissza a mélypontról. Persze azóta sem tétlenkedik, olyan képregényeket köszönhetünk neki, mint a  Spider-Man/Black Cat: The Evil That Men Do 6 részes mini ( amely magyarul is megjelent Pókember és a Fekete Macska címmel) a  Batman: Cacophony 3 részes mini, a Batman: The Widening Gyre 12 részes maxi vagy a Green Hornet felvirágoztatása. Smith tud újat mutatni  a jól ismert karakterek szerepeltetésével is, valamit, ami nem mindennapi, ami kicsit felforgatja az addig ismerteket. Aki elolvassa a Daredevil: Guardian Devil  TPB-t, az tudja, miről is beszélek.  Eddigi munkássága:

Filmrendezőként:

Shop Stop 1994

Képtelen képregény 1997

Dogma 1999

Jay és Néma Bob visszavág 2001

Apja lánya 2004

Shop Stop 2 2006

Zack és Miri pornót forgat 2008

Képregényíróként:

Daredevil: Guardian Devil ( 8 részes sztori, Joe Quesada rajzolóval, Marvel Comics, 1998–1999)

Green Arrow: Quiver (10 részes sztori, Phil Hester rajzolóval, DC Comics, 2001–2002)

Green Arrow: Sounds of Violence ( 5 részes sztori, Phil Hester rajzolóval, DC Comics, 2002)

Spider-Man/Black Cat: The Evil that Men Do ( 6 részes mini, Terry Dodson rajzolóval, Marvel Comics, 2002, 2005–2006) mely magyarul is megjelent Pókember és a Fekete Macska címmel 2 füzetben 2006-ban a Semic Interprint gondozásában

Batman: Cacophony ( 3 részes mini, Walt Flanagan rajzolóval, DC Comics, 2008–2009)

Batman: The Widening Gyre (12 részes maxi, Walt Flanagan rajzolóval, DC Comics, 2009–2012)

Green Hornet ( Jonathan Lau, Dynamite Entertainment, 2010)

The Bionic Man ( Jonathan Lau, Phil Hester, Dynamite Entertainment, 2011–2012)

Frank Castle,  alias a Megtorló a Marvel  Univerzum talán egyik legismertebb antihőse.   Gerry Conway,  John Romita Sr., és  Ross Andru karaktere  először a The Amazing Spider-Man  129. számában, 1974-ben bukkant fel először. Ezután több kisebb mellékszereplést követően, bő 10 év után, az olvasók legnagyobb megelégedésére saját címet kapott.  Az ok igazán spártai: az emberek nagy része sokkal jobban tudott azonosulni vele, mint bármely szuperhőssel. Hisz  Frank-nek nincsenek szuperképességei, csupán kifogyhatatlan fegyverarzenálja, vérbeli profizmusa és elszánt bosszúszomja az, ami segítségként szolgál számára  a  szervezett- és a nagyvárosi bűnözés felszámolásában.  Másrészt  a halálfejes Kevlár mögé bújt  önjelölt igazságosztónak nincs vesztenivalója, a családját ( feleségét, fiát és lányát) egy Central Park-i lövöldözésben elveszíti, igazi barátai  nincsenek.

Egyetlen dolog lebeg a szeme előtt, és ez pedig a bosszú. De ha már elkezdte, minek is hagyja abba? Hiszen ehhez ért a legjobban, ebben látja élete értelmét. Nincs miért álarc mögé bújnia, nem fél senkitől és önmaga halandósága sem érdekli. A ’90-es években a Megtorlót azonban alaposan szétszedték, kifacsarták és szétalázták, nem törődve a karakter  eredeti koncepciójával.  Aztán 1995-ben egy fiatal ír képregényíró fiatalember lehetőséget kapott egy történet írására, amelyben  Frank egy az egyben kiírtja a Marvel  Univerzumot. Nemcsak a kiadó, hanem bizony a fiatalember is meglepődött a nem várt sikeren. Azóta Garth Ennis  és Frank Castle neve szinte egybeforrt. Csupán érdekkesség gyanánt:  az Ennis és Steve Dillon által jegyzett  Welcome back, Frank! adta a 2004-es filmverzió alapját.

A Punisher MAX: Born 4 részes mini, melyet Garth Ennis író és Darick Robertson rajzoló jegyez és amely Frank Castle Vietnámban töltött utolsó 4 napjának eseményeit mutatja be. 1971-et írunk, a vietnámi háború a végéhez közeledik. A kambodzsai határhoz közeli Valley Forge bázison Castle kapitány és osztaga még mindig elszántan harcol az ellenséggel. Az osztag tagjai bíznak a kapitányukban, sokak szerint ő a biztosíték arra, hogy épségben hazajuthatnak a szeretteikhez, családjukhoz. Frank-nek a háború élvezet, imád a harcvonalban lenni. A kormány azonban ki akarja vonni őt és az osztagát a völgyből, ezért egy  tábornokot küldenek a bázisra, hogy megszervezze a bázis kiürítését. Mivel Frank-nek a háború csaknem személyes ügy, ezért rövid úton megszabadul a tábornoktól. A háború tovább folytatódik az osztag számára, akiket tovább tizedel az ellenség. Végül a  4. napon  a bázist lerohanják, igen véres összecsapásnak lehetünk tanúi, amelynek  egyetlen túlélője maga Castle kapitány. Hazatérve az Államokba a családja várja, de tudja, hogy csak idő kérdése a büntetés, hogy egyszer majd nagy árat kell fizetni azért, amit tett  és amiért ő életben maradt Vietnámban.

A történet tehát 4 fülledt, dzsungelben töltött véres nap krónikája,  melyből megtudhatjuk, hogyan vált Frank Castle-ből kegyetlen, irgalmat nem ismerő gyilkológép, amely tulajdonsága azért a később választott szakmájában nem éppen hátrány. Darick Robertson rajzai igen szépek és stílusosak, remekül tudja ábrázolni a dzsungel szépségét annak minden veszélyével együtt. A képregény meglehetősen durva képekkel operál, kezdve a rengeteg vérrel, leszakadó testrészekkel, brutalitással és nemi erőszakkal.  Szigorúan felnőtt olvasóknak szól a történet, amely más megvilágításba helyezi a Megtorlót és amely egy igen jól sikerült eredettörténet is egyben.

Superman: Red Son ( 3 részes mini, DC Comics, írta Mark Millar, rajzolta Dave Johnson és Kilian Plunkett, megjelent 2003-ban)

Frank Miller's Ronin ( 6 részes történet TPB formátumban , DC Comics, írta és rajzolta Frank Miller, megjelent 1983-84 között)

Batman: Gates of Gotham ( 5 részes mini, DC Comics, írta Scott Snyder és Kyle Higgins, rajzolta Trevor McCarthy, megjelent 2011-ben)

From Hell ( 10 részes történet TPB formátumban, Eddie Campbell Comics, írta Alan Moore, rajzolta Eddie Campbell, megjelent 1991-1996 között)

Midnight Nation ( 12 részes történet+ egy plusz szám, Joe's Comics, írta J. Michael Straczynski, rajzolta Gary Frank, megjelent 2000-2002 között)

Batman: The Killing Joke ( One Shot, DC Comics, írta Alan Moore, rajzolta Brian Bolland, megjelent 1988-ban)

Batman: Hush ( 12 részes maxi, DC Comics, írta Jeph Loeb, rajzolta Jim Lee, megjelent 2002-2003 között)

Ghost Rider: Trail of Tears ( 6 részes mini, Marvel Comics, írta Garth Ennis, rajzolta Clayton Crain, megjelent 2007-ben)

Spider-Man: Blue ( 6 részes mini TPB formátumban, Marvel Comics, írta Jeph Loeb, rajzolta Tim Sale, megjelent 2002-2003 között)

The Crow: City of Angels ( 3 részes mini, Kitchen Sink, írta John Wagner, rajzolta Tim Bradstreet, megjelent 1996-ban)

Ghost Rider: Road to Damnation ( 6 részes mini, Marvel Comics, írta Garth Ennis, rajzolta Clayton Crain, megjelent 2007-ben)

Punisher MAX: Born ( 4 részes mini, Marvel Comics, írta Garth Ennis, rajzolta Darick Robertson, megjelent 2003-ban)

Wesley Gibson egy igazi vesztes. Egy igazi, nagybetűs LÚZER. Az apja még 18 hetesen, csecsemőkorában elhagyta.  Asszisztensként  dolgozik egy irodában, ahol a nagydarab, elhízott főnöke nap mint nap ócsárolja és élvezettel szívja a vérét.  Egyetlen barátja van, aki a háta mögött a frissen vásárolt IKEA dohányzóasztalon döngeti a barátnőjét nap, mint nap, amíg ő az irodában gürcöl. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, állandó migrénnel  és fáradékonysággal is küzd.Mindez megváltozik, amikor belép az életébe Fox, aki nemes egyszerűséggel kiírtja egy gyorsétkezde komplett személyzetét és az aktuálisan ott tartózkodó, rendelésükre váró vendégeket. Szegény hősünknek még fölocsúdni sincs ideje, már egy sportkocsiban találja magát Fox-al, aki  egy szupertitkos búvóhelyre viszi. Itt aztán találkozik a Professzorral, aki szembesíti őt az igazsággal, miszerint az apja a valaha élt legprofibb bérgyilkos volt, aki csak nemrég halt meg a fiára hagyva mindent, hogy ő egy született gyilkos ( a jó gének teszik ) és hogy szuperhősök és szupergonoszok márpedig léteznek. Bumm. Szegény Wesley-nek túl sok információ ez egyszerre, de végülis csak megbírkozik vele valahogy. Fox segédletével részt vesz egy kiképzésen, amely frissen kihantolt holttestek szitává lövéséből és önmaga péppé veretéséből áll. A kiképzés végén átveszi meggyilkolt apja helyét az 5 klán alkotta  szupergonoszok  Testvériségében  és megszállottan keresi apja gyilkosát.  Persze előtte  rendre bosszút áll a korábban őt ért sérelmekért ( kezdve a gimis évei alatt őt kikosarazó csajon).

A Testvériség  tagjai  1986 óta háborítatlanul élnek, gyakorlatilag nyugdíjba vonultak. Rájöttek, hogy a szuperhősök ellen csak együtt vehetik fel a versenyt. Egyesült erővel, szisztematikusan felkutatták és kiírtották az összes szuperhőst, majd az Empire State Building álnéven futó hatalmas  agymosó szerkezettel ( mintha csak a MiB  Szabadság-szobor vakuzóját nyúlták volna le) kitörlik az emberek emlékeit a szuperhősökről, akik ezentúl csupán a képzelet szülöttei és akik csak a képregényekben léteznek.  Két klán azonban Mr. Rictus vezényletével, megunva nyugdíjas éveiket, ismét rosszaságban törik a fejüket és akárcsak a csinytalan kölykök, nekilátnak bepótolni  kiesett éveiket. Wesley  azonban, oldalán Fox-al  felveszi a kesztyűt, nekiáll rendet tenni, miközben megtudja, hogy apja él és virul és igencsak büszke a fiára. No de mit várhatunk egy ilyen alkotástól? Egy biztos: Happy end-et nem.

Mint ahogy a fentiekből is kitűnik, egy vérbeli fekete komédiával van dolgunk. Egyszerűen nem vehetjük komolyan az eseményeket, legyenek azok bármily tragikusak is. Viszont éppen ez adja a történet varázsát. A Mark Millar által írt és J.G. Jones által rajzolt alkotás 2003 és 2004 között  jelent meg a Top Cow kiadó gondozásában. A történet minden, csak nem hétköznapi, még a képregények világában sem. Az nem lehet, hogy mindig a jók győzzenek. Gondolom ez járhatott Mark Millar fejében is, amikor papírra vetette a Wanted sztoriját. Legyen már a szupergonoszoknak is egy jó napjuk. És lett is. Ebben a történetben a gonoszok élik mindennapi életüket, némelyikük egyenesen a szerető családapa képében tetszeleg. És hogy milyen szupergonoszokról is beszélünk?  A két személyes kedvencem Shit-head, aki mint a nevéből is következtethető, egy hatalmas, Jabba-ra hajazó, kisebbségi komplexussal küzdő ürülékhalom és Johnny Two-Dicks, aki egy konfliktuskerülő, gyáva alak, és akit a beszélő nemiszerve irányít.( E két karakter kivégzésén órákig röhögtem).  Mr. Rictus az egyetlen olyan alak, akit vérbeli gonosznak könyvelhetünk el, nem  is beszélve arról, hogy még jól is néz ki. A sztori új színt visz a szuperhősök világába, miközben önmaga paródiájává válik.

J.G. Jones rajzai szépek, mindenféle sallangtól mentes, tisztességes iparosmunkák.  Az akciójelenetek ábrázolásmódja dinamikus, a különféle gyilkosságok, a kivégzések és a nyers brutalitás pedig kellőképpen kidolgozottak. A 2008-ban, Angelina Jolie  és Morgan Freeman főszereplésével  készült filmadaptáció csupán a történet vázát hagyta meg, minden mást felvizeztek, gondolom a hitelesség kedvéért.  Aki  jót akar szórakozni, olykor nevetni, vagy csak új szemszögből is meg akarja vizsgálni a szuperhősök mindennapi életét, esetleg a film után kíváncsi az eredeti sztorira az adjon Wesley Gibsonnak egy esélyt. Nem fogja megbánni.