Be kell valljam, hogy imádom a képregények újító jellegét. Szeretem látni, ahogy egyes írók/rajzolók mit is hoznak ki egy már jól ismert, sokszor az unalomig „ismételgetett” karakterből. Ezért is szeretem a már itt is bemutatott Kevin Smith-t vagy a későbbiekben bemutatásra kerülő Alan Moore-t és Frank Miller-t is. Ugyanis fel tudják kavarni az állóvizet és így ismét érdekessé tudnak tenni bizonyos karaktereket. És ezért szeretem az olyan újító jellegű kezdeményezéseket is, mint amilyen a Marvel Noir. Mi lenne, ha a Marvel jól ismert arcait, szuperhőseit, húzóneveit legyen az Pókember, Farkas, Fenegyerek, Megtorló vagy az X-men tagjai egy alternatív, fiktív múltba helyeznénk- ez esetben a ’30-as, ’40-es évek Amerikájába? A közös pont pedig mindegyik esetében ugyan az: új eredettörténet, új jelmez, új kapcsolatok és a régi ellenfelek újraértelmezése. Ugye, hogy nem hangzik rosszul?
Jelen írásom tárgya a Spider-Man: Noir nevet viseli és mint ilyen Pókember ’30-as évekbeli újraértelmezett eredettörténetének tekinthető. A történet a komor, sötét, rideg New York-ban játszódik, ahol mindennapos a bűn, a gyilkosság, a korrupció. Az emberek legtöbbje rettegésben, éhezve, munka nélkül éli mindennapjait. A történet egyből a közepén indul, a rendőrök J.Jonah Jameson irodájába betörve ott találják annak holttestét és Pókembert, ez utóbbit kezében fegyverrel. A rend éber őrei nem igazán kíváncsiak a részletekre, egyből lőnek, így hát Pókembernek hamar olajra kell lépnie. Ezután Ben Urich emlékeinek segítségével, saját narrációjával kísérve képet kaphatunk az eseményekről, melyek idáig vezettek. Ez idő tájt csak egy ember akad, aki felszólal az igazságtalanság és a korrupció ellen, May Parker. Őt azonban a New York-i alvilág feje, Norman Osborn, alias a Manó (a becenév eredetére is fény derül majd ) fogdmegjei megpróbálják elhallgattatni, sikertelenül. Ben-nek hála May és Peter is megmenekül, igaz Petert így is helyben hagyják. Ben lát fantáziát a fiatalemberben, ezért J.Jonah Jameson-ál munkát ajánlanak neki. És így kezdődik a Marvel Noir Pókemberének pályafutása.
Mint láthatjátok, igen sok mindenben van eltérés az eredeti univerzumtól, kezdve May nénivel, aki egy ugyancsak harcos jellem és aki nemhogy távol tartja Petert a veszélytől, egyenesen biztatja, igenis álljon ki az igazságtalanság ellen. A történet folyamán felbukkan Felicia Hardy is, aki egy bordélyházat üzemeltet, hangsúlyos szerepet kap Norman Osborn is, alias a Manó, aki olyan emberekkel veszi körbe magát, mint az állatidomár Kraven, az alakváltó Kaméleon vagy a kannibalizmustól sem visszariadó Adrian Toomes, a Keselyű. Természetesen Ben bácsi halála is teljesen máshogy történik, a Pókemberré való átváltozást sem éppen tudományos oldalról közelítették meg és hát persze a Pókjelmez is teljesen más. Alaposan kiforgatták tehát a jól ismert karaktereket is, de így is egy igen összetett, izgalmas történetet kapunk, meglepő befejezéssel.
A sztori a David Hine - Fabrice Sapolsky szerzőpáros műve, a rajzokért pedig Carmine Di Giandomenico felel. A rajzok és a színek sötét, komor atmoszférát teremtenek, amelyet egy ilyen noir jellegű történet megkövetel. Bár a felnőttebb olvasók valószínűleg többre fogják értékelni, mint a fiatalok, Ez a világ kicsit más, kicsit ridegebb, kicsit kegyetlenebb, kicsit komorabb. De ez így kerek és így jó.
Utolsó kommentek