Azt hiszem, nem különösebben nehéz analógiát felfedezni a ’90-es évek népszerű képregényhősei között, gondolok itt elsősorban személyes kedvencemre Todd McFarlaine Ivadékára vagy James O’Barr Hollójára. Ezen karakterek nem csupán képletesen járták meg a poklot, némelyek egyenesen szülőhazájuknak tekinthetik azt. Az alkotók üzenete egyértelmű és világos, mint a nap: A gonosz erőkkel csupán azok vehetik fel eredményesen a harcot, akik maguk is ugyanolyan kegyetlenek, célratörőek és semmiféle erkölcsi vagy morális gát nem állja útjukat.
Hellboy-t Mike Mignola skiccelte papírra, s először 1993-ban, két minitörténet keretében szállt szembe a rátörő ocsmányságokkal. 1994-ben aztán a Seed of Destruction ( A pusztítás magja) 4 részes történetében debütált először a nagyérdemű előtt. Hatalmas vörös termetével, reszeléssel kozmetikázott szarvaival, bunyóban oly hasznos sziklaökölben végződő jobb karjával, a ballonkabátja alól kikunkorodó farkincájával, mindent elsöprő macskaszeretetével, egyéni humorával némiképp kilóg a kor antihősei közül. Jelen írásom tárgya tehát Hellboy eredettörténetének tekinthető, amelyben tanúi lehetünk a vörös óriás megszületésének. A történet a náci Németországból indul, ahol a felsőbb vezetők, így Hitler által is támogatott Ragna Rok hadművelet részeként bizonyos földöntúli erők megidézésén, újabb szuperfegyver létrehozásán fáradoznak. A megidézett „erősítés” azonban célt téveszt és a nácik helyett egyenesen a szövetségesek éppen jókor, jó helyen lévő speciális osztagának ölébe pottyan. 
Évtizedekkel később szeretett Pokolfajzatunk a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal oszlopos tagjaként, mint paranormális nyomozó végzi áldásos tevékenységét. A Hivatal megbízásából igyekszik kinyomozni egy holt tó közepén álló ódon kúria átkának titkát. Egy kisebbfajta békainvázió keretében azonban nevelőapját meggyilkolják. Végül kiderül, hogy a gyilkosságokért az őt életre hívó, civilben orosz szerzetesként, másodállásban gonosz mágusként tevékenykedő Grigorij Raszputyin felelős, aki Ogdru Jahad, a kígyó megidézésével akarja elhozni az apokalipszist és nem mellesleg átvenni az uralmat a világ felett. Mint kiderül, ehhez szüksége van hősünkre is, akinek azonban társaival, Liz Shermannal és Abe Sapiennel együtt lesz egy-két keresetlen szava a dologhoz.
Nagy horrorkedvelőként lehetetlen nem észrevenni az utalásokat Edgar Allan Poe műveire ( Az Usher-ház vége) és H.P Lovecraft univerzumára ( Cthulhu mítosz). Mignola tudatosan használ sötét színeket, előszeretettel állítja vörös hősét sötét háttér elé, erőteljes tónuskülönbségek jellemzik rajzait. Tény, hogy a sztori néhol gyenge lábakon áll és hogy a mellékszereplők kevésbé kidolgozottak, mindazonáltal a ’90-es évek képregénytermésének egyik kiemelkedően jó alkotásával van dolgunk, amely képes lekötni az embert és amely többszöri olvasásra hivatott. Pokolfajzatot természetesen Hollywood is felfedezte magának, jelen kötet szolgált alapjául a 2004-es Guillermo Del Toro által rendezett filmnek, amely kedvező közönségkritikával büszkélkedhet. A Hellboy: A pusztítás magja a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven 2010-ben.
Utolsó kommentek