A képregényblog

Előre leszögezném, hogy a kedvenc képregényhőseim főszereplésével készült filmekkel szemben mindmáig igen kritikus vagyok. A 2002-ben bemutatott és Sam Raimi által rendezett Pókember-t számtalanszor volt szerencsém látni, és habár a trilógia zárófejezetével nem voltam teljes mértékben  megelégedve ( ahogy velem együtt rengeteg rajongó sem, lévén a stúdió nyomása miatt a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka elv érvényesült ), az első két film kellemes csalódást  és ugyanilyen jelzővel illethető perceket okozott. Elérkezett 2012 nyara és a reboot-ként, hatalmas hype-al beharangozott A Csodálatos Pókember-t nem hagyhattam ki, lévén egyik kedvenc szuperhősömről van szó.Eleve szkeptikus voltam az egésszel kapcsolatban, és megtekintés előtt számtalanszor feltettem  magamnak a kérdést: Kell ez nekem egyáltalán? Laza 120 percnyi szenvedés után végre elmondhatom, hogy nem s bizony úgy hiányzott eme reboot, mint mókusnak az erdőtűz. A félreértések elkerülése végett mondom, nem a főszereplő Andrew Garfield-al van gondom. Tehetséges színésznek tartom, aki előtt még ott a jövő, de ebben a filmben egyszerűen nem bontakozhatott ki igazán, nem csillogtathatta meg igazi színészi képességét. Aki megnézi ezen 2 órás filmet, az valójában nem kap mást, mint egy hatásvadász, amcsi, egyszernézős popcornmozit, melyet leginkább a 8 évesek élveznek. Ezzel nem is lenne probléma, viszont ezt elvileg komolyan gondolták a srácok. Maga a sztori Peter Parker Pókemberré válásáról és az önmagát kísérleti alanyként Gyíkká avanzsáló Conners doki Pókemberrel való hadakozásáról szól, egyébiránt  igen kiszámítható módon. No persze szerelmi szál  nélkül mit sem ér az egész, ehhez ott van nekünk Gwen Stacy, Póki elsőszámú szerelme, akit bár Emma Stone alakít, mégsem sikerül igazán megkedvelni, férfi létemre talán a rövid, combokat villantó szoknya és a magasszárú csizma ragadt meg belőle. Conners doki Gyíkként sem rémisztő, ráadásul a képregénnyel szöges ellentétben  átalakuláskor nemhogy butább, sokkal inkább okosabb lesz ( nesze nekünk evolúció ). Persze modernizálni kell kedvenc szuperhőseinket, néhol ez gyakorlatilag elengedhetetlen ( lásd Vasember ), kedvenc Pókunknál azonban ez sajnálatosan nem működik. Nagyon nem. Peter Parker, mint a tipikus, gördeszkázó, amcsi  tini? Gwen Stacy, mint éltanuló és gyakorló kutató? Egyszerűen nevetséges és bár a képregényektől el lehet rugaszkodni, vannak azonban olyan dolgok, amelyekhez nem illik nyúlni. A látványvilág, mint élvezeti faktor szükségszerűen sok mindenen javít, akárcsak a 3D-s megjelenés, de a világot akkor sem váltja meg. Martin Sheen-t egy az egyben felesleges volt Ben bácsi szerepére szerződtetni, lévén nem tud bizonyítani és halála mindennek nevezhető, csak éppen drámainak nem. Ráadásul Ben bácsi egymondatos bölcsessége sem hangzik el ( a nagy erővel nagy felelősség jár ), s helyette valami teljesen kiforgatott, bugyuta szöveget kapunk az arcunkba. Az igen fiatal! May néni-t már meg sem említem negatívumként, aki mintha nem is lenne, teljesen érdektelen a cselekmény szempontjából.Nem tudom, mennyivel is szálltak be a büdzsé-be a telefongyártók, de enyhén szólva pofátlanságnak és felháborítónak tartom a mobilok reklámozását. Mert bizony mobilból van itt  bőven, mobiloznak itt, mobiloznak ott, Pókember éppenséggel egy kiadós esti Gyíkverés előtt is ( rossz az, aki rosszra gondol ) ezerrel nyomja noname okostelefonján  a játékot. Már a képregényekből is megszokhattuk, hogy  Pókember valódi arcát féltőn elrejti a kíváncsi szemek elől, hiszen ha ellenségei tudomást szereznek valódi kilétéről, bizony jaj a családtagoknak és a rokonoknak. Na kérem szépen, ezt itt jelen film esetében el lehet felejteni, hiszen Falmászónk arcát csupán az nem látja, aki nem akarja vagy túl bamba hozzá. Stan Lee vendégszereplését már megszokhattuk a korábbi szuperhős-mozikban is, hacsak  egy  kicsinyke szerep erejéig is. Itt sincs ez másképp, bár  ez a bunyó kellős közepén  komolyzenét hallgató könyvtáros szerepkör nem sikerült a legjobbra. Nem is értem, hogy miért bízták meg a rendezéssel Marc Webb-et, aki bár igen sok videóklippet rendezett, hosszabb  filmet csupán egyet jegyez. A videóklipp és az egész estés mozifilm azért nem ugyanaz a kategória, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy  a rengeteg trükk és számítógépes animáció sem mentheti meg a filmet és amely igen nehezen indul, hogy aztán hamar kifulladjon. Sajnos egy újabb hollywood-i tömegtermékkel gazdagodtunk, ami alaposan a földbe döngöli Pókember nevét még az elszántabb rajongók körében is és amelynek látható célja  csupán a megfelelő bevétel elérése volt. Az IMDb értékeléseivel sem feltétlenül értek egyet, hiszen ez az alkotás jelenleg 7.6 ponton áll, összehasonlításképpen a 2002-es film 7.4 ponton. Gyanítom, hogy megy még ez majd lentebb is. Addig is egyéni, szubjektív pontozásom alapján ez bizony: 6/10. Kár érte…