Ha előző bejegyzésemben Frank Miller-el foglalkoztam, akkor nem mehetünk el szó nélkül a főművének is tekinthető Sin City  mellett, mely méltán nevezhető a korszak elsőszámú bűn képregényének. Nemrég olvastam el az összes Sin City képregényt és így még relatíve friss az élmény. A bűnügyi témájú képregények a 20. században igencsak háttérbe szorultak a Marvel vagy a DC univerzum népszerű maszkos, latexruhába bújtatott  szuperhősei mellett. Ennek oka nem más, mint az 1954-ben hatályba lépett gyűlöletes, sajátos öncenzúra rendszer megjelenése a képregényekben, mely a Comics Code projekt néven fut. Vannak olyan sarkalatos pontjai ennek a rendszernek, amellyel jómagam is egyet értek, de jópár nálam is kiveri a biztosítékot, lévén szerintem az alkotói szabadságot is erőteljesen korlátozza.  A kód elfogadása után  például a képregényekben nem jeleníthették meg úgy a bűnt, hogy az olvasó az elkövető ellen szimpátiát érezhessen, nem használhatták címeikben a „ bűn”, „horror” és a „terror” szavakat, a túlzott, egész alakokra kiterjedt  meztelenség nem volt helyénvaló, szexuális jellegű erőszakos cselekményt sem mutathattak be, ahogy különféle szexuális perverzitást sem. Ezek után elkerülhetetlen volt az alkalmazkodás vagy a lázadás a képregénykiadók részéről, amelynek hatására jópár címet eltemettek  és  egyes kiadók  kényszerűen megszűntették működésüket. Gyakorlatilag ennek a Comics Code-nak esett áldozatul a mindenki által ismert, az ’50-es években a fiatalok körében igen közkedvelt, a szülők és tanárok körében persze már kevésbé éltetett Tales from the Crypt is, mely 27 szám után szűnt meg. Érthető, hogy egyes alkotók pont azzal vívtak ki hírnevet maguknak, hogy szembementek az általános elvárásokkal és a teljesen elfogadott  szuperhősök helyett  inkább ballonkabátos, az italt és a szép nőket sem megvető bűnüldözőket/bűnözőket szerepeltettek vagy tettek meg főszereplőnek kiadványaikban. Így tett Frank Miller is a ’90-es években, hogy két Robotzsaru-forgatókönyv között megalkossa az évszázad keményvonalas bűn-képregényét, mely a Dark Horse kiadón keresztül jutott el a nagyközönséghez, hogy ott aztán sikert sikerre halmozzon. Miller életművéből már kaphattatok ízelítőt az előző bejegyzésemben, így azt nem ismételném meg. Lényeg a lényeg, szeretett alkotónk bármibe is kezd, bármihez is nyúl az tuti siker lesz és arannyá válik a kezei között. Karrierje csúcspontját minden bizonnyal a Sin City jelenti, ugyanis ezzel foglalkozott a legtöbbet a ’90-es években, ehhez rajzolta a legtöbb képoldalt is.A bűn városa ez esetben a fiktív Basin City, melyet a Kalifornia állambeli Los Angelesről mintázott Miller. Az eleddig hat önálló graphic novelből és tucatnyi kisebb ( de kevésbé sem elhanyagolható ) novellából álló széria több különböző főszereplővel dolgozik, mint a Sárga rohadék nyugdíjas korú Hartigan rendőrtisztje,  a Kiadós gyilkolás és az Ölni tudnál érte központi figurájának számító lecsúszott fotóriportere Dwight McCarthy vagy éppenséggel Marv, az egész Sin City univerzumot összetartó kegyetlen, sziklaöklű hústornya a Nehéz búcsúból. A főszereplők közös vonása, hogy bár  mindannyian keményöklű, született vesztesek,  de  naivságuk, erkölcsi és morális érzékük miatt életképtelenek a Bűn városában, amely végül is így vagy úgy, de kiveti őket. Ez a különös tragikum adja tehát a noir-örökséget is, amely azonban főbb vonásaiban mégis eltér a Chandler és Ellroy-féle drámáktól. Ha bárki látott már Sin City képregényt, akkor vélhetőleg egyből szemet szúrt a kivételes, rendhagyó formavilág, a merész és különös fény árnyék játék, az erőteljes kontrasztokra épülő rajzok, melyeket csupán pár novellában ( That Yellow Bastard, The Babe wore red, Blue Eyes ) tör meg a színek szerepeltetése, s mellyel Miller a szereplőket és az őket körülvevő világot ábrázolja.( Steranko Red Tide-ja is ezt a technikát alkalmazza, igaz Miller kicsit szabadabban mozog benne ). Jellemző még a szokatlan narratív technika is, mellyel a főhősök gondolataiba, lelki világába láthatunk bele. Ebben a fülledt, bűnben és mocsokban, prostitúcióban, korrupcióban fetrengő városban élik mindennapi életüket hőseink,  még ha ez az élet  ki is merül a helyi kricsmiben való vedelésben és a gazellatestű táncoslány bámulásában. Mindegyik szereplőnek van valami a füle mögött,  itt bizony senki sem ártatlan. A fő helyszínek a novellákban a kocsma, a bűzlő sikátorok, a farm és persze az Óváros, ahová a rendőrök sem szívesen mennek, ahol a prostitúció mindennapos, és ahol a lányok sem azok azok az ártatlan, védtelen kislányok, amilyennek mutatják magukat, hiszen saját törvényeik szerint élnek és szemrebbenés nélkül szitává lőnek bárkit, aki veszélyezteti őket.Az első graphic novel 1991 és 1992 között jelent meg a Dark Horse Presents kiadásában 13 részben, hogy aztán 1993-ban TPB formátumban  is kiadják The Hard Goodbye címmel.  Egy klasszikus bosszúeposz ez, melynek főszereplője Marv, akit szelíd óriásnak éppenséggel nem nevezhetünk. Marv tipikus vesztes karakter, aki sosem keresi a bajt, hanem az találja meg őt, legyen szó kocsmai verekedésről vagy egy barátnak tett szívességről. Hősünk egy csodálatosan eltöltött éjszaka után arra ébred, hogy a mellette fekvő meztelen, hihetetlen szépségű, fiatal lányt megölték. Nem esik kétségbe, elhatározza, hogy kideríti, miért kellett meghalnia a lánynak és mindenkit eltesz láb alól, akinek bármi köze is volt a gyilkossághoz. Elindul tehát felderíteni az ügyet, amely során az Óvároson át a Farmig jut, hogy végül leszámoljon az életveszélyes kung-fu tudással felvértezett, kannibbál elkövetővel, s szükségszerűen villamosszékben végezze a végén. Bár a Nehéz búcsú az  első Sin City képregény, időrendileg mégis máig az utolsó, lévén az egyes novellák közül nem egy párhuzamosan játszódik. A 2005-ben készült film alapját többek között egy kisebb novella ( The customer is always right ),  és három nagyobb, a That Yellow Bastard, The Hard Goodbye és a The Big Fat Kill képezi. A készülő második rész A Dame To Kill For novellából fog meríteni, már ha igazak a pletykák. Az időrendi kavar miatt érdemes rákeresni az interneten a kronológiára, hogyan is történnek az események és hogy hogyan is érdemes olvasni az egyes részeket. A FUMAX kiadó gondozásában több Sin City képregény megjelent nálunk is, legutóbb a Családi Értékek című TPB. Érdemes beszerezni őket, a fordítás is igen jól sikerült és a kiadványok minősége is igen jó.