A Bronz korszakot követően a képregény és a képregényművészet  teljesen más oldaláról mutatkozik meg. Az 1985-től kezdődő és napjainkban is tartó Modern korszak két jelentős változást is hozott magával. A képregényt, mint művészetet most már a hozzá nem értők, a laikusok is kezdik elismerni ( már aki, hiszen kivételek mindig is akadnak ) és az alkotók, akik netán eddig csupán a szórakoztatás jegyében rajzoltak ( nomeg a megélhetés miatt ), most már a művészi önkifejezés egyik eszközének tekintik a képregényeket, olykor filozófiai mélységekig hatolva. A képregények besorolásra kerülnek, így a felnőtteknek szóló alkotásokban ( a felnőtt a szó intellektuális és nem pornográf értelmében értendő ) tényleg mindent lehet. A paletta széles, a filozofikus hangvételű művektől a horror témájú képregényeken át egészen az erotikus, netán pornográf jellegű alkotásokig minden megtalálható benne. A képregények hősei sokkal árnyaltabbak, sokkal komplexebbek, a jó és a rossz nehezen elválasztható egymástól, tulajdonságaikat , tetteiket és érzéseiket tekintve tehát sokkal emberibbek.Az első modern kori sikeres alkotásnak Alan Moore Watchmen című, kiégett szuperhősöket bemutató eposza tekinthető, amely 1986 és 1987 között, folytatásokban, összesen 12 részben jelent meg és amelyben Moore a hagyományos, szuperhősökről kialakult képet próbálja megváltoztatni, aláásni illetve egy esetlegesen bekövetkező atomháború képével igyekszik riogatni, egyszersmind sokkolni az olvasót. ( számtalanszor hallhattuk már, hogy a 3. világháború nukleáris fegyverek bevetésével fog zajlani és a kérdés nem az, hogy ezen esemény be fog-e következni, hanem hogy mikor és hogy ki fogja meggyújtani a kanócot ). A történet egy az egyben zseniális, a végkifejlet pedig egyenesen megdöbbentő. Szintén Alan Moore nevéhez köthető a V for Vendetta is, amely egy disztópikus jövő képét lebbenti fel, s amelyben a totális diktatúra egyetlen ellenszerének az eszközeiben sokszor igen radikális anarchia tekinthető. Már ezen két műből is látható illetve leszűrhető, hogy a korszakbeli történetek sokkal újszerűbbek és bizony sokszor mögéjük kell látni, hogy megértsük a mondanivalót, a mögöttes tartalmat. Ezek a képregények egyszerre tanítanak és bírálnak, és minden egyes olvasás során többet fedezhetünk fel bennük. Szintén ezen korszakhoz köthető Superman újraindított sorozata, melyben John Byrne derekasan kivette a részét  valamint Batman karakterének újraértelmezése.Frank Miller gyökeresen megváltoztatta a Sötét Lovag karakterét, s ez a sötétebb, film noir jellegű megközelítés közelebb vitte az emberekhez a Gotham-i igazságosztót. Azóta a Batman: Year One, a Batman: The Dark Knight Returns és a Batman: The Dark Knight Strikes Again alapművek lettek, melyet minden valamirevaló képregény- és Batman rajongónak illik ismernie. A Modern korszak két radikális újítójának Alan Moore és Frank Miller számít, akik a későbbi években olyan remekművekkel ajándékozták meg az olvasókat, mint a Sin City, a 300, a Batman: The Killing Joke, Superman: Whatever Happened  to the Man of Tomorrow?, The Saga of the Swamp-Thing, From Hell ( amely Magyarországon először fog megjelenni a Cartaphilus Kiadó jóvoltából, ha igazak a hírek, akkor már idén ősszel/télen ), Lost Girls, Promethea vagy éppenséggel a The League of Extraordinary Gentlemen ( melyből A Szövetség címmel filmet is forgattak Sean Connery főszereplésével és amelynek folytatására kevés esély van ). Neil Gaiman neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen regényei mellett képregényes munkásságáról is híres, neki köszönhetjük többek között a Sandman sorozatot ( az álom ember alakú istene ). A korszakra jellemző a kisebb, független kiadók létrejötte (Kitchen Sink Press, Pacific Comics, Eclipse Comics ), melyek a mainstream képregényektől eltérően teljesen más, olykor személyes jellegű történetekkel igyekeztek kedvére tenni az olvasóknak.  Így születtek olyan remekművek, mint a Maus Art Spiegelman tollából vagy az American Flagg! Howard Chaykins-tól. Az underground vonulat szintén zöld utat kapott, ennek legékesebb bizonyítéka a Tank Girl illetve a Ghost World Daniel Clowes-tól.Számtalan képregény esetében nem is a történeten, sokkal inkább a rajzokon illetve magán a megvalósításon volt a hangsúly, ezzel próbálva művészit alkotni többek között Alec Stevens, aki Hardcore című képregényével inkább az impressziókra, a benyomásokra, mintsem magára a történetre épít.  A korszak kedvezett az antihősök megszületésének, akik nem egyértelműen jók vagy gonoszok, sokkal árnyaltabbak, tetteikben gyakran utolérhető az önzés és a nemtörődömség. Mike Mignola Pokolfajzata születése körülményeitől fogva, Todd McFarlene Ivadéka választott sorsa miatt , James O’Barr Hollója pedig a bosszú jogán gonosz, s habár tetteik sokszor megkérdőjelezhetőek, egyikük sem mondható egyértelműen gonosznak vagy jóságosnak. Az először a Swamp-Thing-ben, majd  később saját sorozatában, a Hellblazer-ben feltűnő John Constantine alakja, ha lehet így mondani még ellentmondásosabb. A mosdatlan, piszkos külső, a kopott ballonkabát és a többnapos borosta a velejéig mocskos belsőt takar, aki démonológusként sokszor még arra sem veszi a fáradtságot, hogy szembenézzen nem csak az útjába kerülő, de saját maga belső démonaival sem. Fogalma sincs, mit kezdjen az életével, szinte passzívan sodródik démontól démonig, esetlen, olykor érzéketlen, mostani szóhasználattal élve bunkó. Egy ilyen karakterre a korábbi években nem igazán lehetett volna építeni, mégis Jamie Delano-nak sikerült s azóta a Hellblazer a Vertigo Comics legrégebben futó s egyben legsikeresebb sorozatává nőtte ki magát.A TPB-k, vagyis a gyűjteményes kötetek egyre kelendőbbek lettek, amelyek sokszor csupán egy nagyobb lélegzetvételű történetet ragadnak ki a sorozatokból.  A comic strip-ek ismét hódítanak, Garfield, Kázmér és Huba, Snoopy és Marmaduke ( utóbbi kettő már az ’50-es évektől folyamatosan megjelenik ) kalandjait számtalan újságban követhetjük nyomon mind a mai napig. Fontos megemlíteni, hogy a Modern korszakban a nyugati világ is felfigyelt a keleti művészetre, s a mangák megtalálták az utat a nyugati és európai piacra is. Ebben vitathatatlan érdeme volt a Dark Horse kiadónak és a Tokyopop-nak, melyek olyan műveket adtak ki igényes, sokszor átszerkesztett kiadásban ( az eltérő olvasási irány problémája ), mint Katsuhiro Otomo-tól a  DoMu vagy az Akira, illetve Siro Maszamune kultikus alkotása, a Kokaku Kidotai ( Ghost in the Shell ). A már a Bronz korszakban is alkotó olasz művész, Guido Crepax munkássága nyomán az erotikus, illetve pornográf jellegű képregények is elismerésre tettek szert.( de Sade márki Justine című regénye is átdolgozásra került ) Olyan alkotók működnek közre a korszak képregényeiben, mint a már fentebb is említett Alan Moore, Dave Gibbons, Neil Gaiman, Frank Miller, Dave McKean, Jamie Delano, J. Michael Straczynski, Geoff Johns, Brian Azzarello, Lee Bermejo, Zeb Wells, Andy Kubert, Adam Kubert, Scott Snyder, Kevin Smith, Alan Grant, Grant Morrison, Garth Ennis, Jimmy Palmiotti, Ed Brubaker, Mark Millar, Mark Bagley, Brian Michael Bendis, Jeph Loeb, Tim Sale, Robert Kirkman, Todd McFarlene, Alex Ross, Kurt Busiek, Mike Mignola, Tyler Cook, Bill Sienkiewicz, Art Spiegelman, Daniel Clowes, David Lloyd, Steve Dillon, John Romita Jr., Darwin Cooke, Greg Capullo, John Byrne, Joe Kubert, Andrea Sorrentino, Greg Rucka és még ítéletnapig sorolhatnám a nagyobbnál nagyobb neveket, a tehetségesebbnél tehetségesebb írókat, rajzolókat, művészeket. A képregények nyomán a játék-  illetve a filmipar is bekapcsolódott a buliba, s manapság a rendezők szívesen nyúlnak egy-egy szuperhőshöz illetve képregényhez, ha valami újat, forradalmit szeretnének a vászonra varázsolni. Ez az a korszak, amelyben mi is élünk, amely körülvesz bennünket, s amelyben érdemes szétnézni és csemegézni. Jelenlegi újdonságnak talán a képregények digitális terjesztése tekinthető, amely így környezetbarát technológiát és szélesebb olvasótábort is jelent egyben, hiszen interneten keresztül a világ minden tájára elkerülhetnek a rajzolt alkotások. A képregény nagy utat tett meg az évek hosszú során, s a film mellett lassan egy társmédiummá nőtte ki magát, amely bebizonyította, hogy bizony lehet itt is nagyszerűt alkotni. Hogy az elkövetkezendő években hová is fogunk kilyukadni, azt nem az én posztom megmondani, mindenesetre érdemes végignézni az elmúlt 100 év termését, melyben a fejlődés és az újfajta szemléletmód egyértelműen tetten érhető.