A képregényblog

Aki a rajongásig szereti a képregényeket, megszállottan gyűjti, rendszerezi őket, sok esetben a vele együtt élő családtagok rosszalló fejcsóválásai ellenére is, nos, az ilyen személyek egy idő után elgondolkoznak azon, hogy ténylegesen mennyit is ér a hosszú évek alatt, olykor komoly nélkülözések árán, apránként megszerzett gyűjteményük. Persze egy gyűjtőnek elsősorban az eszmei érték a fontos, de manapság egyre többen tudatosan szereznek be egy-egy ritka kiadványt, hogy pár év múlva komoly összegeket remélve adhassák azt tovább. A Magyarországon megjelent kiadványok gyűjtőinek nagy része, ahogyan én látom, elsősorban az eszmei értékét veszi figyelembe egy képregénynek, a későbbi eladás lehetősége csak ritkán fordul meg a fejekben, s ez utóbbi is főleg az élettárs, a feleség/férj vagy az anyós nyomására. Ez utóbbi kijelentésemet aukciós oldalak hirdetéseire alapozom ( nem vicc ), ahol is nem ritka, hogy érzelmi zsarolásnak engedve kénytelen valaki megválni kedvelt gyűjteményétől. A másik dolog, amibe gyakran belefutok ilyen és ehhez hasonló oldalak böngészésekor, azok az irreálisan magas összegekért kínált képregények. Persze aki tisztában van az árakkal, azt nehezen tudják átvágni, s így jelen bejegyzésem apropójaként engedjétek meg, hogy némi segítséggel szolgáljak illetve tisztázzam az egyéni véleményemet arról, mi mennyit is ér, mit érdemes tulajdonképpen figyelembe venni vásárláskor.

-          Kor

Általánosan elkövetett hiba az emberek részéről, hogy ami régi, azt jó pénzért megéri értékesíteni. Persze egy Ming korabeli vázára talán igaz a kijelentés, de képregények esetében ezen megállapítás egyáltalán nem helytálló. A kor csupán csekély részét képezi egy képregény értékének, hiszen hiába kínálják azt tetemes összegekért, ha nem megfelelően volt tárolva, szakadt, gyűrött és úgy általában véve az állapota finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. Egy hozzászólásomban már említést tettem olyan Pókember képregényről, amiért jómagam egy forintot sem adtam volna ki, ezzel ellentétben az eladó a füzet korára hivatkozva irreális összegért kínálta azt.

-          Állapot

Ez az a résztulajdonság, ami igazán nagyot nyom a latba. Képregények esetében a megfelelő tárolás alapkövetelmény, s már korábban is írtam egy bejegyzést a tárolás szabályairól. Léteznek képregényvédő tasakok, melyek különféle méretben és különféle anyagból készülten kaphatók. Létezik polipropilén tasak, amelynek előnye, hogy olcsó, bár 3-4 évente cserélni kell, mert besárgulnak,  elérnek és ezzel károsíthatják a bennük tárolt füzeteket, amely értékes képregény esetében fájó pont lehet. A másik megoldás a mylar tasak, mely rendkívül tartós, sok esetben cserélni sem kell, viszont drága. További teendő egy speciális anyaggal bevont karton tábla beszerzése, amelynek kettős szerepe van, hiszen egyrészt támasztékként szolgál a képregény számára és így a sarkok és az élek sem sérülnek állítva tartás esetében, illetve a képregényből kioldódó savas anyagokat is eliminálja, így védve a képregényt a sárgulástól. A merevítő karton is cserélendő bizonyos időközönként. Képregény tároló doboz beszerzése szintén ajánlott egy komoly gyűjtőnek, kedvenc füzeteinket ugyanis óvni kell a magas hőmérséklettől, a fénytől, a magas páratartalomtól.  Több száz képregényt számláló gyűjtemény esetében a megfelelő állapot fenntartása bizony elég költséges mulatság és füzetek esetében ráadásul macerás is. De ne feledjük, hogy egy normálisan tárolt, régi, jó állapotú képregény már akár komolyabb értékkel is bírhat eladáskor. 

Íme egy meglepő pH-teszt, amiből kiderül mennyit is érnek egyes képregényünk védelmét szolgáló kartontámasztékok:

http://boards.collectors-society.com/ubbthreads.php?ubb=showflat&Number=4534727

Ha engem kérdeztek, igen tanulságos!

-          Ritkaság

Gyakorlatilag a legfontosabb tényező az árazáskor. Léteznek limitált példányszámban megjelent képregények és olyanok is, melyeknek több variációja is létezik, ez elsősorban a többféle borítót jelenti. Egyes hc-k például különféle borítónagysággal is kiadásra kerülnek, ezek közül a későbbiekben a ritkább, kisebb példányszámban kiadott kötetek bírnak nagyobb értékkel. Ha nehezen beszerezhető példányról van szó, ami elég idős, ugyanakkor az állapota is kiváló, nos, az már egyes emberek számára kisebb vagyonokat érhet. ( no nem Magyarországon )

-          Nyelv

Szintén fontos dolog és egy képregény árát nem kis mértékben képes növelni illetve csökkenteni. Jómagam az angol nyelvű kiadványokat jobban preferálom. Egyrészt eredeti nyelven olvasva minden jobb, másrészt a hazai képregény kiadás sosem fogja utol érni a nyugatit, így hogy képben maradjunk, előbb-utóbb muszáj angol nyelven is olvasni.  Ez elkerülhetetlen.  A saját szemszögemből nézve dupla haszon, hiszen nyelvtanulásnak sem utolsó és a minőségük is klasszisokkal jobb, mint a magyar kiadásoké.  Itthon természetesen ezen kiadványokat nagyon nehéz eladni, hiszen sokan megijednek tőle, bár ha mondjuk külföldön akarjuk azokat  a későbbiek folyamán értékesíteni, akkor előnyt élvezünk. A többi nyelvvel kapcsolatban már nincsenek ilyen jó híreim, főként aukciós oldalakon bukkannak fel a német, norvég, finn nyelvű kiadványok, amelyeket bár fillérekért árulnak, kellő nyelvtudás híján csupán a rajzokban gyönyörködhetünk. Amúgy sem hiszem, hogy olyan sokan beszélnének hazánkban finnül netán norvégül.

-          Egyebek

Ebbe a kategóriába sorolom az olyan tényezőket, melyek még módosíthatják a képregény árát. Ha olyan képregényről van szó, amely szerző által dedikált példány az szintén emelheti az árát ( bár ez kétélű kard ). Időről időre kiadnak reprinteket is, amelyek bár jó minőségűek, egyáltalán nem érnek sokat, hiába jó állapotúak.

-          Azok a bizonyos elsők

Ha már a végére értem az árat befolyásoló tényezőknek, hadd említsek meg pár kiváló példát, mennyit is hajlandóak egyesek áldozni szenvedélyüknek illetve mennyiért is kínálnak egy-egy gyöngyszemet. A mindenki által ismert Nicholas Cage szenvedélyes képregénygyűjtő, akinek képregényeit külön őrszolgálattal és biztonsági rendszerrel felszerelt épületben tárolják. A tőle ellopott, majd később előkerült Action Comics  1., 1938-ban megjelent számát, melyben először debütál Superman 2,16 millió amerikai dollárért, átszámítva 466 millió forintért adták el egy árverésen. Szintén rekordösszegért kelt el a Detective Comics  27-es, 1939-ben megjelent száma, melyben először tűnik fel Batman. Ezen kiváló állapotban lévő példányért egy illető 1.075.500 amerikai dollárt, átszámítva mintegy 232 millió forintot fizetett. Az Amazing Fantasy 15-ös, 1962-ben megjelent száma, melyben először tűnik fel Pókember 1,1 millió dollárért, átszámítva mintegy 237 millió forintért kelt el egy zártkörű aukción.Persze ezek csupán kiragadott, extrém példák. Magyarországon kiadott képregényekért, bármily régi is, már 10.000 Ft is sokszor irreálisnak mondható. Akinek azonban van jó állapotú, megfelelően tárolt, hiánytalan gyűjteménye az hazai viszonylatban akár 100.000 Ft-ot is zsebre vághat. Ez természetesen sok minden függvénye, mi magyarok amúgy is szeretünk alkudozni. Lényeg a lényeg: ha eladni netán vásárolni szeretnénk képregényeket, akkor érdemes előtte megfelelően tájékozódni és a fentebb leírtakat figyelembe venni. Egyre többen vásárolnak Ebay-en, ahol bár nem jellemző, azért hébe-hóba akadnak átverések.  A fentebb leírtak teljes tudatában azonban gyakorlatilag lehetetlen, hogy átvágjanak bennünket. Aki biztosra akar menni, az börzén vásárol illetve ott szerzi be hiányos gyűjteménye darabjait. Egyrészt személyesen is megvizsgálhatja a megvásárolni kívánt képregényt, másrészt személyesen érdeklődhet az eladótól. Hiszen kár szépíteni, nincs szebb a személyes vásárlás varázsánál.

Tagadhatatlan tény, hogy Batman az elmúlt tíz évben ismét hódít, s nem csekély részben ez az újragondolt filmnek, s a körülötte kialakult ösztönszerű rajongásnak is köszönhető. Számtalan Batman válogatáskötet található a képregénypiacon, melyek közös eleme, hogy időről-időre megpróbálnak egy-egy olyan válogatást létrehozni, melyben a különféle nemzetiségű és sokszor egyéni világnézetű írók/rajzolók más-más perspektívából kívánják bemutatni a Gotham-i igazságosztót, sok esetben valami egészen újat, meglepőt alkotva. Akárcsak egy válogatáslemez esetében, melyen vannak gyengébb illetve kedveltebb számok, egy antológia sem lehet egységes színezetű. Találunk bennük kedveltebb, meglepőbb sztorikat és esetenként bizony gyengébbeket is, amelyeket sokszor így próbálnak népszerűsíteni illetve eladhatóvá tenni, hiszen bármennyire furcsának hangzik is, a piaci érdekek sokszor felülkerekednek a művészi önkifejezés kínálta szabadságjogokon. A Denevérember lassan  74 éves sikertörténetet tudhat maga mögött, mely nem kis részben az időszakosan, mindig a kellő időben őt felkaroló, később világhírűvé vált íróknak és rajzolóknak köszönhető. Több jelentős, ma már elismert művész indította karrierjét Batman történetekkel, kezdve a karaktert létrehozó Bob Kane/Bill Finger zseniális párosával a ’30-as években, majd folytatódva az író Jerry Robinsonnal a ’40-es, Neil Adams rajzolóval a ’70-es, Frank Miller-el és Jeph Loeb –el a ’80-as/’90-es években. Egytől egyig zseniális művészek, s még szót sem ejtettünk Carmine Infantino-ról és a többiekről. Miller Year One történetei és Loeb szenzációs Long Halloween/ Dark Victory történetei a modern korszak egyik legkiemelkedőbb alkotásai, s mint olyan, alapkövei a ma ismert Batman „univerzumnak”. Se vége, se hossza tehát az időszakosan felbukkanó gyűjteményes köteteknek, melyek közül a legkiemelkedőbbnek kétség kívül a Batman: Black and White 1996-ban, és a The Greatest Batman Stories Ever Told 1988-ban kiadott kötetei tekinthetők. Míg előbbiben a modern korszak legkiemelkedőbb művészei igyekeznek bizonyítani a karakterrel ( köztük találjuk a Domu-t és az Akirát is író/rajzoló Katsuhiro Otomo-t és az Erőszakos ügyekért felelős Neil Gaiman-t is ), utóbbiban a DC öreg rókáinak szentel több száz oldalra rugó, kronológiai sorrendbe szedett, érdekfeszítő háttéradatokat szolgáltató antológiát. A The Greatest Batman Stories Ever Told antológiát a közelgő 50. évfordulóra adták ki 1988-ban, s a benne szereplő, nem kevesebb, mint 26 történet kellő szórakozást és kikapcsolódást nyújt az érdeklődők és a rajongók számára egyaránt.Habár Dick Giordano 6 történettel is képviselteti magát a kötetben, az egyszerű rajzolóból a DC milliós eladásokat produkáló kiadójának vezérigazgatójává előlépett embereként engedtessék meg neki ez a nyilvánvaló szemtelenség. A változatosságra nem lehet panasz, hiszen olyan szerzőpárosok műveit olvashatjuk, mint a fentebb már megemlített Bob Kane/Jerry Robinson és a Dennis O’Neil/Neil Adams alkotta duó. A történetek számtalan izgalmat kínálnak, megismerhetjük többek között Batman eredettörténetének hamisítatlan, eredeti változatát, tanúi lehetünk a Sötét Lovag párhuzamos dimenzióba való átlépésének, hogy megmentse szüleit és ezáltal változtasson másik dimenzióbeli  sorsán ( amely mint kiderül, mindenféleképpen a Sötét Lovag megszületéséhez vezet ), megismerhetjük a Batman/Superman páros hiteles eredettörténetét és Bob Kane-nek hála megtudhatjuk, hogyan is bán el Batman a vámpírokkal. Az egyes történeteken keresztül nem csak a karakter fejlődésének, komplexebbé válásának lehetünk szemtanúi, hanem az újfajta művészeti stílus, a rajzok pörgő, filmkockaszerű átváltozását is figyelemmel kísérhetjük. A további alkotók között találjuk Carmine Infantino-t, aki tulajdonképpen megteremtette a mai, mindenki által ismert koromsötét Batman dizájn alapjait a ’60-as években és Alex Toth-ot is, aki egyetlen, életében rajzolt Batman történetével képviselteti magát az alkotók népes táborában és aki képregényes munkássága mellett a Hanna-Barbera animációs stúdiónak is dolgozott. Eme 26 történetnek remek keretet ad a pár oldalas, ténylegesen érdekfeszítő bevezető és az egyes művészek munkásságát bemutató, rövidke írásokat is magába foglaló zárófejezet. Szemügyre véve a teljes antológiát egy remekbe szabott, hibái ellenére is egységes egészet alkotó kötetet olvashatunk, mely minden Batman rajongót a megelégedettség érzésével tölthet el. A Batman: Black and White és a The Greatest Batman Stories Ever Told antológia mellett nyugodt szívvel ajánlom az utóbbi folytatását, melyben válogatott Pingvin illetve Macskanő-történetek kaptak helyet, a Greatest Joker Stories Ever Told-ot, illetve ha be tudjátok szerezni, akár digitális formában is a Sötét Lovag egyes évtizedeit bemutató összeállításokat ( Batman in the Forties, Batman in the Fifties, Batman in the Sixties, Batman in the Seventies, Batman in the Eighties ), bár ez utóbbiakat rendkívül nehéz beszerezni.

6. Aquaman

Arthur Curry gyakorlatilag egy kalap alá vehető az Ezüst Utazóval. Felettébb alulértékelt hős, de ha valaki szán egy kis időt a megismerésére, rájön, hogy mennyire összetett, briliáns jellem. Amikor először olvastam a történeteit szembeötlött, hogy mennyire emberi is valójában. Hibázik, olykor sötét múltja is kísérti és bizony a magánélete sem mentes a párkapcsolati válságoktól. Szerethető hős, akinek a szárazföldön és az óceánban is bizonyítania kell, s aki nem csak az emberiségnek, hanem az atlantisziaknak, saját népének is felelősséggel tartozik.

7. Fenegyerek

Egyértelműen itt a helye a kedvenceim között. A vak kissrác, aki apja halála után bosszút áll annak gyilkosain, és aki felnőve ügyvédként és álarcos igazságtevőként is az ártatlanokat védelmezi. Habár a karakter a ’80-as évekre kifulladt, Frank Miller kezébe vette a dolgot és Matt Murdock főnixmadár módjára éledt fel hamvaiból. Azóta Kevin Smith is bebizonyította, hogy van még lehetőség benne és nem minden puskaport lőttek el az évek folyamán. Ráadásul az új, 2012-es sorozata is meglepően jó.8. Megtorló

Újabb meglepetés. Frank Castle csak kevés embernek fér bele a legkedveltebb 10 képregényhősöket felvonultató listájába. Nekem mégis az egyik kedvencem, melynek oka, hogy kicsit nyersnek, kidolgozatlannak érzem. Persze a Garth Ennis- féle Megtorló viszi a pálmát, de ez nem jelenti azt, hogy a többi felett elsiklom. Sőt, meglepő, hogy a különféle alkotók mi mindent tudnak kihozni egy amúgy teljesen hétköznapi, mindenféle csodás képességektől mentes, Vietnámot megjárt, családja kegyetlen halála miatt vérszemet kapó veteránból. A karakter más-más jellegzetességeinek bemutatása a különféle sorozatokon belül ad némi pluszt számomra, valahogy megunhatatlan, mindig képes újat mutatni, megújulni. Ha valaki egy ilyen, egyébként szerintem szűkebb rétegnek szánt sorozatot sikerre tud vinni, nos, az megérdemelten kapja az elismeréseket. Bravó, Ennis!

9. Fantasztikus Négyes

Most persze sokat lehetne vitatkozni a listában elfoglalt helyéről, de ez az én egyéni álláspontom. Szintén nagy kedvenc, már csak a családi hangulat és az együvé tartozás érzése miatt is. A klasszikus sztorik, valamint a ’80-as évekbeli történetek persze számomra a  jobban fogyaszthatóak közé tartoznak, azért a modern koriak között is akad egy pár elég jó kis történet. Ráadásul Dr. Doom számomra az abszolút gonosz karakter, minden idők egyik legjobb szupergonosza. Kell ennél több?10. X-Men

Utoljára ismételten csak egy szuperhősökből álló csapat következik. Xavier professzor és az X-ek olykor igen nagy meglepetéssel tudnak szolgálni, bár jelen esetben egy kifacsart „családdal” van dolgunk. Teszik a dolgukat, megmentik a világot, holott az emberiség retteg tőlük, kívülállóként kell elviselniük a mindennapi életben őket ért megaláztatásokat. Olykor elgondolkodtató, már-már sokkoló történetekben is helyet kaptak, gondolok itt elsősorban Chris Claremont 1982-es God Loves, Man Kills című művére, amely egy igazi gyöngyszem és amely az egyik személyes kedvencem.

Ennyi lett volna, ennyi fért bele a Top 10-es listámba. Persze bőven lehetne még folytatni a Zöld Lámpással, Amerika Kapitánnyal, Vasemberrel, az Igazság Ligájával, Zöld Íjásszal és még számtalan, jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb karakterrel/ karakterekkel. Azt hiszem a következő összeállításban a kedvenc történeteimet fogom elétek tárni. Igaz, azt még rendszereznem kell és igen komoly munka lesz összeállítani a 10 legjobban tetszőt.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Jöjjön akkor elsőként a kedvenc képregényhőseim felsorolása. Ez egy két részre bontott Top 10-es lista, ami csupán az én egyéni véleményemet, nézetemet tükrözi. Mindegyik helyezetthez egy kisebbfajta leírást is mellékelek, melyben igyekszem megvilágítani, miért is esett rá a választásom. Mint ahogy a korábbiakban már leírtam és utaltam is rá, nagy meglepetésekre senki se számítson, bár néhol meglehetősen egyéni az ízlésem, már ami a jelölteket és a listában elfoglalt helyüket illeti. Ez a lista a képregényhősöket veszi alapul, nem pedig csak a szuperhősöket, amit vélhetőleg látni is fogtok.

1. Pókember

A lista írásakor meglehetősen nehéz helyzetben voltam. Az első helyért folytatott küzdelem igen kiélezett volt mindvégig, de amint láthatjátok egy arasszal Peter Parker győzött.  Emlékszem, valamikor 12-13 éves koromban akadt kezembe az első újkori képregény, ami a Csodálatos Pókember v2 14-es száma volt. Noha nem ez volt az első Pókemberes képregény, amit olvastam, de ekkor fogott meg igazán és ekkor kezdtem el komolyabban is foglalkozni a képregényekkel. A jó helyen, a jó időben találkoztam tehát ismét Pókemberrel, s a Vallomások című sztori hangulata olyannyira megfogott, hogy azóta is igen kellemes emlékeket idéz fel bennem.

2.  Batman

A meglepetés ereje itt is elmarad, bár nem mondhatjátok, hogy nem figyelmeztettelek rá titeket. Kedvenc bőregerünk lett a második helyezettem, bár éppen hogy csak lemaradt az első helyről. Az ok nyilvánvaló, Batman-hez valahogy fel kellett nőnöm, legalábbis, hogy értékelni tudjam az olykor igen komoly, igazából felnőtteknek szóló sztorikat. Imádom a krimiket, s Batman korai korszakában egyértelműen ezeken a történeteken, a nyomozáson, a tettes kézrekerítésén volt a hangsúly. Azóta persze számtalan Batman sztorit volt alkalmam olvasni, s rájöttem, hogy miért is szeretem annyira. Batman bármilyen történetben megállja a helyét, legyen az egy klasszikus detektíves, nyomozgatós sztori, véres bosszúhadjárat, hidegrázós pszicho-thriller, netán véres horror történet. Egyszerűen minden jól áll neki, minden helyzetben hiteles, akármit el lehet vele adni és ezt a DC-nél nagyon okosan ki is használják. Arról nem beszélve, hogy rengeteg nagy név dolgozott vele az évek folyamán, s ha valakit érdekel a képregényművészet és a különféle képregényes korszakok, annak talán a legjobb kutatási „ anyag „.

3. Spawn

Todd McFarlane teremtménye egyértelműen a ’90-es éveket idézi fel. Számomra Spawn a nagybetűs ANTIHŐS, akit szerintem nem lehet nem kedvelni. Rendkívül komplex karakter, saját sorozatában pedig hihetetlen fejlődésen megy keresztül. Példa nélküli karakter, akinek a történeteit mindig nagy kedvvel olvasom, a rajzok bámulásában pedig szintén örömömet lelem. Egyfajta kettősséget érzek benne, ugyanakkor nem akar más lenni, mint ami. Pokolbéli teremtmény, akinek a sors furcsa fintoraként és némi morbid iróniával élve szívet és lelket adtak alkotói.

4. Ezüst Utazó

A Jack Kirby alkotta Norrin Radd megérdemelten kapja ezt a helyezést. Habár lemaradt a képzeletbeli dobogóról, én nem feledkezem meg róla. Szintén azon nem kevés  karakter közé tartozik, akik nagyobb figyelmet érdemelnének és ha valaki több időt és energiát szán a megismerésére, az nem bánja meg. A klasszikusnak számító Galactus-trilógiában történő bemutatkozásakor, annak olvasásakor már tudtam, hogy jó lesz odafigyelni erre a karakterre és nem árt kicsit alaposabban is utánanézni. Azóta már túl vagyok a saját sorozatán ( pontosabban szólva sorozatain ), s habár egyik-másik rész kicsit felemásra sikeredett és nem mondhatnám, hogy kellőképpen kiaknázták a karakterben és sajátos idealizmusában, az őt kirekesztő emberiségbe vetett hitében rejlő lehetőségeket, valahogy mégis megfogott. Az már csak hab a tortán, hogy Quentin Tarantino, az egyik kedvenc rendezőm is bolondul érte.5. Conan, a barbár

Azt kell mondjam, hogy ez a legnagyobb meglepetés, amivel szolgálhatok. A ’70-es, ’80-as évek egyik legjobb sorozata, legalábbis számomra. Imádom a fantasy-t, Robert E. Howard barbárja pedig remekül testesíti meg a heroikus fantasy, mint műfaj követelte külső és belső tulajdonságokat, erényeket egyaránt. John Buscema remek munkát végzett a képregénnyel, hiszen a legtöbb különálló történet és egy rész kihagyásával sem marad le az ember semmiről. Az olyan klasszikus Conan történetek, mint az Elefánttorony szintén részét képezik a történetfolyamnak, ügyesen lettek tehát beépítve a nagy sztorik is. A rajzok szintén zseniálisak, valahogy beszippant az egész világ és az utolsó oldalig nem is ereszt. Tagadhatatlanul szenzációs sorozat és főhős tehát, amit minden fantasy rajongónak tiszta szívből ajánlok.

Folytatása következik….

Sziasztok! Amint láthatjátok, az elmúlt időszakban nem született új bejegyzés, aminek oka elsősorban az, hogy diák lévén nekem is tanulnom kell és a nemszeretem időszak, a felsőoktatásban tanulók „réme”, a vizsgaidőszak bizony szerény személyemet is érinti. Legyetek hát elnézőek, igyekszem egyébként az írással, de addig is engedjétek meg, hogy ismételten száraz adatokkal dobálózzam, már ami az oldalam látogatottságát illeti. Meglehetős büszkeséggel tölt el, hogy egy egynyári hóbortnak, holmi amatőr olvasónaplónak szánt blognak ekkora látogatottsága legyen. A blog indulása óta eltelt időszakban pontosan 5207 lapletöltés történt, az összesített adatok szerint pedig legkevesebb 2263 embert érdekeltek az írásaim, kritikáim, bemutatóim. A bloggal kapcsolatban egyébként eddig pozitív véleményekkel szembesültem, úgy tűnik tehát, hogy igenis van értelme annak, amit teszek.  Az adatokat elnézve egyébként a képregények különféle korszakait bemutató írásaim nyerték el leginkább a tetszéseteket, ami meglepetést nem igazán okozott, lévén szerintem is ezek a legjobban sikerült írásaim. A következő írásomban egyébként a DC egyik lejobb, valaha kiadott Batman-antológiáját igyekszem górcső alá venni, amely a Greatest Batman Stories Ever Told címet viseli. Mivel adok a véleményetekre és a különféle ötletekre, javaslatokra is vevő vagyok, ezért szívesen veszem az ajánlásokat, felvetéseket. Ha gondoljátok, írjátok meg azokat a műveket, amelyeknek a kritikáit, bemutatóit szeretnétek olvasni tőlem és lehetőségeimhez mérten igyekszem teljesíteni őket. Egy felvetés már hónapokkal ezelőtt érkezett doggfather-től amiben a kedvenc képregényhőseimre, képregényeimre, illetve top 10-es listámra kíváncsi. Ezt a kérést sem felejtettem el, igyekszem is neki eleget tenni, bár őszintén szólva hatalmas meglepetésekre ne számítsatok:)  Végezetül engedjétek meg, hogy megköszönjem  az elmúlt  6 hónapot, remélem a jövőben sem okozok Nektek csalódást!

Valljuk be, kevés olyan nagyszerű művész van a világon, aki majd minden emblematikus karakterrel dolgozott már együtt a képregények világában. John Byrne-nek azonban mindez sikerült, hozzáteszem, nem is akárhogyan, hiszen még életében legenda lett és ha valaki meglátja a nevét bármelyik képregény borítóján, az biztosra veheti, hogy szenzációs rajzokkal és hasonló jelzővel illethető történettel találja magát szembe. John Lindley Byrne 1950. július 6.-án látta meg a napvilágot Angliában, s meglehetősen korán megismerkedett a képregények világával.8 éves korában szüleivel együtt elhagyták a jó öreg Albion térségét és Kanadába költöztek. Első találkozása a Marvel képregényekkel 1962-ben történt, a Fantasztikus Négyes 5-ös számával, s a Stan Lee-Jack Kirby páros munkája meghatározó szerepet töltött be életének további alakulásában. 1970-ben felvételt nyert az Alberta Művészeti Főiskolára, ahol is egy szuperhős paródia segítségével igyekezett meggyőzni az embereket a művészeket érintő legáltalánosabb sztereotípia mibenlétének helytelenségéről, miszerint minden művész homoszexuális lenne. 1973-ban aztán otthagyta az iskolát, hogy a saját útját járja. A Charlton Comics-nál töltött évei után végül a Marvel Comics-nál kötött ki, ahol is 1975-ben egy Dracula történettel hívta fel magára a figyelmet. A Marvel Comics rábízta a gyenge eladásokat produkáló sorozatait, mint a Vasököl vagy a Marvel Team-Up. 1977-ben aztán döntő fordulat állt be életében, hiszen megkapta The X-Men címet, s olyan klasszikus történetekkel lepte meg a képregények szerelmeseit, mint a kultikussá vált Dark Phoenix Saga vagy a Days of Future Past. Byrne legnagyobb érdeme közé tartozik, hogy egyedül ő kardoskodott Rozsomák karakterének megtartásában, s igyekezett olyan sztorielemeket felhasználni, melyek alátámasztják a karakter szükségességét a Marvel Univerzumban. Nem mellékesen az ő fejéből pattant ki Kitty Pryde, alias Árnymacska karaktere, aki ezek után szintén az X-Men csapatának oszlopos tagja lett. 1981-ben aztán könnyes búcsút vett az időközben a The Uncanny X-Men címet felvevő sorozattól, hogy Amerika Kapitány, a Bosszúállók és a Fantasztikus Négyes sorozatával is csodákat műveljen. Byrne 5 éven keresztül, egészen 1986-ig rajzolta a Fantasztikus Négyes sorozatát, melyet sokan csupán a második Arany korszaknak hívnak, nem véletlenül. Byrne elképzelése az volt, hogy időutazásra vigye az olvasókat, s ezzel mégis valami újat mutasson. Az ő ötletén alapult az eredeti négyes megbomlása, vagy hogy kisebbfajta szerelmi háromszög alakuljon ki Fáklya, a Lény és annak vak barátnője, Alicia között. A  ’80-as években még két cím, az Alpha Flight és a Hihetetlen Hulk néhány számának rajzai is hozzá köthetőek. Ezen időszakban Byrne nem csak a Marvel, hanem annak örök riválisa, a DC Comics számára is dolgozott, többek között az ő nevéhez fűződik a The Untold Legend of the Batman minisorozata is.

Legnagyobb áttörését mégis Superman karakterével érte el, hiszen annak haldokló sorozatát ismét fellendítette, a karaktert a végletekig lecsupaszította, újragondolta s ismét visszatérítette az alapokhoz. Szándékosan legyengítette és ezzel sebezhetőbbé varázsolta a karaktert, a Magány Erődjét és Krypto-t egy tollvonással eltörölte s a Superman-t örökbefogadó Kent család tagjait is az élők között tudhattuk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fiúk tettei még életükben büszkévé tegyék őket, s nem mellékesen mindig ott legyenek Clark mellett, ha annak tanácsra van szüksége. A karakter gyorsaságával magyarázatot szolgáltatott arra, hogy miért nem ismerik fel az emberek a Superman bőrébe bújt Kent-et s életében először Clark számára az otthont elsődlegesen a Föld jelenti, hiszen a Krypton teljeséggel idegennek hat számára. Superman sorozata mellett számtalan minisorozat és graphic novel alkotásában is részt vett, mint a Superman: The Earth Stealers, a The Man of Steel, The World of Krypton, The World of Metropolis vagy a The World of Smallville. Az ez után következő években visszatért a Marvel Comics-hoz, hogy ráncba szedje a The Sensational She-Hulk-ot , Vasembert és Namor önálló sorozatát. Saját bevallása szerint a tiszta vonalas megvalósítás áll tőle a lehető legtávolabb, részleges színvaksága pedig nem egy munkájára nyomta már rá a bélyegét. (ennek ellenére mindegyik szenzációs ). A számtalan díjjal kitüntetett Byrne olyan művészeket inspirált, mint a Spawn " atyjaként" elhíresült Todd McFarlane vagy a JLA-t is jegyző Bryan Hitch.

A képregények helyzete Magyarországon elég siralmasnak tűnhet, bár kétségtelen, hogy remek próbálkozások is akadnak szép számmal. Ilyen próbálkozás a Kingpin Kiadó is, amely szerintem hiánypótló a magyar piacon. Gondolom mindenki ismeri a kiadót, így aztán nem is ecsetelném különösképpen annak erényeit, csupán a számomra meglepő és ugyancsak szimpatikus dolgokat jegyezném meg. Egyrészt a honlapjuk rendkívül jól karbantartott és igényes, ráadásul mindig frissül valami újdonsággal. A Harza Tamás vezette kiadó tényleg figyel az olvasóközönségre, és ez nem kis szó. Számtalan esetben írtam már levelet a kiadónak,  a fórumon is tettem már fel kérdéseket és mindig rendre jött rá a válasz. Vagy személyesen Tamástól vagy valamelyik segítőkész rajongótól. Nem akarom bántani az Adok-Semic-et, de ez a kiadó igazán itt vérzett el. Nem figyelt kellőképpen az olvasókra, azok igényeire. De a Kingpin más.Ugyanis ők rendre figyelik az olvasói kívánalmakat, számításba veszik őket és valamilyen úton-módon igyekeznek a hazai képregényrajongók kedvére tenni. Azt hiszem, egy kiadótól nem is várhatunk többet. Ráadásul az Adoc-Semic megszűnte után a Kingpin merte bevállalni egyedül a kéthavi megjelenésű képregények terjesztését. Vidéki lévén persze hátrányból indulok, mert a három, füzetes, kéthavi megjelenésű képregényből csupán egyet tudok beszerezni, a Marvel+ és a Csodálatos Pókembert sajnos később pótolom, valószínűleg internetes rendelés útján. A Hihetetlen Pókember viszont meglepett. A 4. és az 5. számot is egy hipermarketben ( értsd: Tesco ) vásároltam, és hazaérvén rögtön le is csaptam rá. Gyönyörű, fényes lapok, igényes borító, 48 oldal. Mindez potom 790 forintos áron. Anno a Csodapók V2-ért fizettem ennyit, amit ne szépítsük, WC-papírra nyomtak. Mindez kiegészülve a számomra oly fontosnak tartott levelezési rovattal és kedvcsinálóval a következő számból. Hát valahogy így kellene ezt csinálni. A sztoriról egyébként nem szeretnék bővebben nyilatkozni, hiszen nem ez a jelenlegi bejegyzés apropója. Személyes véleményem, hogy olvastam már jobbat, de rosszabbat is. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a sztori korrekt, ámbár kevésbé mélyen szántó. A legfrissebb számban azonban helyet kap Clayton Crain is, aki többek között a Ghost Rider: Road to Damnation-t is festette. A fickó nagyon tud bánni az ecsettel, a színkezelése pedig frenetikus, mindig megtalálja a kellő hangulat eléréséhez leginkább szóba jöhető színeket. Egy szó, mint száz, szerezzétek be ezen kiadványt is, ha eddig még nem tettétek meg. Semmiképpen sem fogjátok megbánni.

Vajmi kevés olyan művész akad a földkerekségen, akinek neve gyakorlatilag összeforrt saját alkotásával, a képregényművészetben pedig majdhogynem egyedülálló jelenségnek számít. És ha azt mondom, hogy jelen alkotás szellemi atyjának és egyben rajzolójának ez teljes mértékben sikerült, akkor egyáltalán nem állítok valótlant. S tette mindezt tőlünk keletebbre, még a ’80-as években. A világ összes manga kedvelője ismeri Katsuhiro Otomo nevét, nem számítva a film- és anime kedvelőket, akiknek szintén nem kell bemutatnom az úriembert. Habár Otomo munkásságát a rajongók számára elsősorban az időben későbbi Akira jelenti, a művész hazai, jól megérdemelt hírnevét eggyel korábbi alkotásának köszönheti.Ez az alkotás pedig a DoMu, amely a japán képregényszerzők kedvelt témájának, a horrornak egyik legszebb és egyben legstílusosabb példája. Katsuhiro számtalan dugába dőlt próbálkozás után fogott bele ebbe a páratlan sci-fi-horrorregénybe, amelynek folytatásos sorozata, ahogy a mangák esetében már megszokhattuk több évet ölelt fel. A DoMu 1980 januárjában indult hódító útjára egy japán kiadó magazinjában, hogy aztán két év leforgása alatt eljusson a megdöbbentő végkifejletig, s a nagy érdeklődésre és a kedvező eladási statisztikákra való tekintettel gyűjteményes formában is ott találjuk minden valamirevaló manga kedvelő polcán. Az alkotás egyedülálló módon elnyerte az 1983-as japán sci-fi nagydíjat, annak ellenére, hogy nehezen illeszthető be a műfaj szabta, egyébként igen szűk keretek közé. Mindezt azért merem megemlíteni, mert a sci-fi műfajára egyedül a két főhős különleges és megdöbbentő képességei utalnak. Ha valaki holmi gagyi J horrorra, a TV készülékből előmászni igyekvő bosszúálló szellemre gondolna, ki kell ábrándítanom, hiszen a helyszín ezúttal egy külvárosi, egyszerű kis panelház a tokiói Cucumi lakótelepen, méghozzá a ’70-es évek végén. Ezen tömbház lakói félelemben és rettegésben élnek, hiszen nem egészen 3 év leforgása alatt 25 tisztázatlan körülmények közötti, rejtélyes, motiválatlan öngyilkosságnak álcázott haláleset történt az épületben. A helyi rendőrség főfelügyelője teljes körű kivizsgálást rendel el, hiszen gyanakvásra ad okot, hogy a halálesetek csupán egyetlen háztömböt érintenek az egész lakótelepen. Mintegy ezzel egyidejűleg új lakók érkeznek a tömbházba, méghozzá egy fiatal házaspár és kislányuk, Ecukó, aki mint később kiderül, természetfeletti képességek birtokában van ( telepátia, telekinézis, miegymás ).A kislány érkezése pillanatában rádöbben, hogy valaki a házban szintén hasonló képességekkel bír, ám ezeket gyilkosságokra és a lakók megfélemlítésére használja fel. A felismerés mondhatjuk kölcsönös, s a pszichopata sorozatgyilkos, akire természetesen a legkevésbé gondolna az ember, Ecukót szemeli ki következő áldozatául, hogy megszabadulva újonnan jött riválisától ismét kezébe vegye az irányítást és visszanyerje egyeduralmát kicsiny, tömbháznak keresztelt birodalma felett. A sztori manapság sok újdonsággal nem szolgál, viszont a megvalósítás, a felvezetés és a csakis a Japán igényes horrorokra jellemző erős atmoszférateremtés miatt megér egy misét. Otomo állítólag valós eseményekből merített ihletet, ugyanis a távoli Mijagi tartományból frissen Tokióba való költözése után nem sokkal nagy port kavart egy lakótelepi öngyilkosságsorozat. A zseniálisan felvezetett szellemi párharc, amely az ártatlan lakókat sem kíméli azért is rendkívüli, mert érezhetően több forog kockán holmi külvárosi tömbház lakóinak sorsánál. Habár a DoMu évekkel megelőzi az Akirát, Otomo itt próbál ki számtalan olyan elemet, melyet későbbi remekművében is mesterien alkalmaz. Az analógiák felfedezése tehát nem nehéz, hiszen itt is természetfeletti képességekkel felvértezett gyermek a főszereplő, akiből az erős érzelmi kitörések kontrollálhatatlan szörnyeteget, egy pusztítót teremthetnek, ráadásul a gyermekek kora is stimmel. Maguk a rajzok illetve a művészi kivitelezés elsőrangú és minden dicséretet megérdemel. Aki tipikus manga figurákat képzel el, az ugyancsak meglepődik a DoMu olvasásakor, hiszen nyoma sincs ezeknek a hétköznapi mangákból jól ismert ábrázolásmódoknak. Itt kérem az arcok és legfőképpen az arckifejezések minél realisztikusabb ábrázolásán van a hangsúly, s Otomo mindezt meglepő természetességgel teszi. Az aprólékosan, művészi pontossággal és igényességgel megrajzolt hátterek és alakok tehát tetszetősek,  az önmaga torkát átvágó lakó véres és kegyetlen halálának részletekbe menő ábrázolása pedig több, mint megdöbbentő.  A DoMu, vagyis a Gyermekálom angol nyelvű kiadása a Dark Horse kiadó első igazán nagy manga-sikerét jelentette, 1993-ban három füzetben, majd egy gyűjteményes kötetben is kiadták. Az eltérő olvasási irány problémáját a kiadó a már jól bejáratott oldaltükrözéssel igyekezte kiküszöbölni, meglepően jó eredménnyel. Aki szereti a keleti képregényművészetet és most ismerkedik a mangák világával, esetleg zsigerekig ható borzongásra vágyik annak bátran ajánlom olvasásra a DoMu-t. Otomo igazi művész, s remekművét, ha egy mód és lehetőség van rá, otthon, egyedül, sötétben olvassuk el.  Higyjetek nekem, a hatás mindent elsöprő és garantált…