Akárcsak a filmek körében, a képregények között is akad nem egy olyan alkotás, amely relatíve megosztja az olvasókat. Van, aki számára átjön az üzenet, akinek egyenesen mesterműnek hat az alkotás és akad olyan is, aki kissé túlzónak érzi másoknak az alkotás felé tanúsított rajongását.  Ebben a cipőben jár a Kingdom Come is, amely bár témáját tekintve eredetinek egyáltalán nem mondható, a tálalás és a megvalósítás alkotta tökéletes egység miatt megérdemelten emelkedik ki a tucatművek csoportjából. A Kingdom Come egy apokaliptikus látomás, mely a DC univerzum disztópikus jövőképét lebbenti fel az olvasók előtt. A ’90-es évek egyik legnépszerűbb sztorijáról van szó, melyben az apokalipszist éppen a világ legnagyobb hatású, az emberiség védelmére felesküdött szuperhősei okozzák.Pontosan 20 évvel járunk előre a DC univerzum jövőjében. Superman már közel  10 éve csendes visszavonultságban, a világtól elzártan él, miután Batman nemezise, a Joker egy nap besétált a Daily Planet szerkesztőségébe és nemes egyszerűséggel megölt mindenkit, aki az útjába került, köztük Lois Lane-t is. Az Acélember nem tudott megküzdeni saját lelkiismeretével, visszavonulása után pedig a többi szuperhős is szögre akasztotta jelmezét. A régi hősök helyére újak léptek, egy új generáció, akiket már nem tart sakkban sem a lelkiismeret, sem pedig a morális és erkölcsi gát, felelőtlenül, egyszemélyes bíróként és ítéletvégrehajtóként, az ártatlan civilek életével mit sem törődve randalíroznak szerte a világban. Egy ilyen felelőtlen tettből következő, szörnyű tragédiát követően Kansas államból radioaktív, kihalt homoksivatag válik, s Wonder Woman végre rá tudja venni Superman-t, hogy félretéve fájdalmát és csalódottságát térjen vissza, alapítsa újra az Igazság Ligáját és együttes erővel lépjenek fel a felelőtlen, önmagukat szuperhősnek kikiáltó jelmezes terroristák ellen. Az emberek persze nem nézik jó szemmel a visszatérést, rettegnek, hogy a csaták romjait nekik kell eltakarítani és hogy a legnagyobb pusztítást éppen ők, a passzív oldal fogják elszenvedni. Több frakció is háború készülődik, az új héroszok a régiek ellen, az emberek, köztük több állam kormánya és a Lex Luthor vezette csoport pedig az összes létező szuperhős ellen. Totális  22-es csapdája.Az eseményeknek már nem lehet gátat vetni, a világ egyértelműen saját végzetébe rohan.  A történet egyedülállósága nem is a történetben, hanem sokkal inkább a nézőpontban rejlik. Az 1996-ban megjelent négyrészes mini írója, Mark Waid gondolt egy merészet és az események középpontjába egy egyszerű lelkészt, Norman McCay–t állítja, aki a történet elején az éppen kórházban haldokló Sandman-től megörökli annak látomásait az eljövendő apokalipszist megelőző napok történéseiről, és innentől kezdve a Spectre oldalán az események passzív szemlélőjévé, tanújává válik. A történet egy igen fontos kérdés körül zajlik:  mégis meddig tarthatók fenn a szuperhősök által hozott és olyannyira tisztelt törvények és erkölcsi normák kivételesen szélsőséges, már-már extrém körülmények tükrében? Maga Batman, Superman és Wonder Woman is szembesülnek ezzel a kérdéssel és saját erkölcsi normájuknak, értékrendjüknek megfelelően reagálnak rájuk, sok esetben összeütközésbe kerülve így egymással is. További kérdés, hogy meddig mehet el egy szuperhős a béke fenntartásában s milyen eszközöket vethetnek be ennek okán? Ennek legellentmondásosabb példája Batman és maga az Acélember. Míg előbbi Gotham városát egy valóságos rendőrállammá változtatja, ahol a „békét” és a rendet a város alól irányított robotok segítségével tartják fent, utóbbi egy átnevelőtábort hoz létre az elfogott és harcképtelenné tett ellenségeknek, ahol igyekszik saját eszméinek megfelelően átnevelni őket. Ezen radikális lépések persze erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhetőek, s itt bizony az olvasóra van bízva a döntés, miszerint egyetért velük avagy elutasítja, megveti őket. Ezzel a lépéssel Waid gyakorlatilag azonosítja az olvasót McCay lelkésszel, akinek feladata, hogy a látottak alapján hozzon ítéletet a héroszok felett. A történet 3 fő karaktere sokkal emberibb oldaláról mutatkozik meg, ezt segítik az olykor túlzott emberi tulajdonságaik is, mint az agresszió, a meggondolatlanság vagy éppenséggel a konfliktusok kerülése. A fő karakterek mellett persze sokan mások is feltűnnek, bár érezhetően a háttérbe szorulnak, ami nem is olyan nagy baj, hiszen ebben az esetben kevés lenne a 4 füzet, ennyibe belesűríteni az eseményeket pedig nem lett volna túlzottan szerencsés. Mark Waid remek munkát végzett a történettel, amely kellőképpen kidolgozott és nagy horderejű.A történet legnagyobb részében a különféle eszmék szembenállásán van a hangsúly, a vége felé azonban hirtelen száguldani kezd a grandiózus cselekmény, melynek fináléjában Superman és Captain Marvel összecsapásának győztese dönt a világ további sorsáról. Waid ezúttal a Marvels-t is festő Alex Rossal dolgozott együtt.  Ross festett grafikái lélegzetelállítóak, részletekbe menően, aprólékosan kidolgozottak, az egyes karakterek vonásai pedig félelmetesen realisztikusak. Egyedüli hibaként én a túl élénk színeket említeném, melyek bár egyáltalán nem zavaróak, azért egy ilyen apokaliptikus, vészterhes, sötét atmoszférájú történetben nem túl hitelesek, sötétebb színekkel és tónusokkal valószínűleg nagyobb hatást gyakorolna az olvasókra. Habár a végkifejlet a történet vége felé közeledve borítékolhatóvá válik, s ismét az erőszakmentesség és a helyes erkölcsök győzedelmeskednek, mely nem válik ténylegesen előnyére a történetnek, a Kindom Come kötelező olvasmány a képregények szerelmeseinek.