A képregényblog

Penge óta tudjuk, hogy a vámpírírtás  bizony nem piskóta. Sokkal inkább művészet, melyet rendszeres gyakorlással és a szakma iránt érzett leplezetlen rajongással, megfelelő alázattal szinte tökélyre fejleszthetünk. És bizony gyakorlásra mindig van mód, lévén bizonyos holtak sosem nyugodnak békében. Bár a képregényekben gyakran találkozhatunk vámpírvadászokkal, legyen az Penge, D, Alucard vagy éppenséggel Hannibal King, bizony ezt a szakmát is nagyobb részt a férfiak uralják. A nőknek tehát a képregények oldalain sincs éppenséggel könnyű dolguk, ha érvényesülni akarnak bizonyos területen, legyen az akár a vámpírok hajszolása. Mégis van egy nő, aki mindenkinél jobban ért a gyilkolásukhoz és Penge még  gondolatban sem  létezett, amikor jelen hősnőnk már javában űzte az ipart. Méghozzá elég stílusos módon...Forrest J. Ackerman 1969-ben alkotta meg Vampirellát, hogy egy évre rá saját, akkor még  fekete-fehér horrorképregényében felvegye a kesztyűt a rátörő vérszívók hordái ellen. Vampirella Lilithnek, Ádám első feleségének lánya, aki azonban a házassági ajánlat elutasítása miatt az Úr által kiutasíttatott a Paradicsomból, hogy helyét a jól ismert Éva vegye át. Lilith ezután egy démonnal tett próbát, melyből  aztán megszületettek a vámpírok, hogy megkeserítsék Ádám és Éva leszármazottainak életét. Lilith megváltást nyert az Úrtól s felismerve hibáját életet adott Vampirellának, hogy a Földre küldve őt segítsen megtisztítani a világot a vámpíroktól. Vampirella tehát megígérte édesanyjának, hogy segít az embereken és rendet vág túlságosan szabadjára engedett rokonai között. Az ígéret  szép szó, ha betartják úgy jó-hősnőnk pedig egyszer sem mulasztja el szavát állni, ha vámpírokról  és likvidálásukról van szó. Vámpír lévén neki is szüksége van vérre a túlélésért, viszont harapásától senki sem változik át, immunis a fényre, a keresztre és bármilyen egyéb "vámpírbetegségre", emberfeletti erővel és reflexekkel rendelkezik, átváltozhat denevérré és úgy egészében véve halhatatlan. Sokszor kerül összetűzésbe az emberekkel, akik bizalmatlanok vele szemben és egy kalap alá veszik a többi vámpírral.Ha a vámpírok világában létezne férfimagazin, esetleg Playboy, akkor bizony Vampirella több kiadvány címlapján is szerepelne az év Playmate-ként és népes férfitábor szobája  lenne tele poszterével. Vampirellának nincs szüksége retusra, se szilikonra, de még csak szexi kiegészítőkre sem, elég a megjelenése és az a csöppnyi, vérpiros latex ruci, ami rajta van. Bár általánosságban horror-képregényről beszélünk,  sokszor olyan perverz erotika árad Vampirellából, hogy férfi/vámpír legyen a talpán, aki ellen tudna neki állni. Jól nevelt, finom úrihölgy, aki még csak nem is finnyás, szemrebbenés nélkül letépi bármelyik testvérének fejét, kitépi a szerveit, felhasítja a torkát, esetleg egyes engedetlen delikvenseket speciális vallatótechnikájának hála gépkocsikkal tépet darabokra. No persze a fegyverektől sem riad vissza, arzenáljában megtalálható a szentelt vízzel telt gránát és a kereszttel dekorált golyó is. A dolgát olyan természetességgel teszi, mintha csak egy legyet csapna agyon és a megbánásnak nyomát sem mutatja. Hát nem aranyos? Igazán szerethető karakter, aki lelkiismeretesen végzi a „munkáját”, lojális az emberekhez és aki bizony emberi érzelmektől sem mentes.A Vampirella: Masters Series egy gyűjteményes kötetekből álló széria, melyben olyan írók bizonyítanak ezen karakterrel, mint Mark Millar, Grant Morrison vagy Warren Ellis, olyan rajzolókkal oldalukon, mint Jimmy Palmiotti vagy az igen tehetséges női rajzoló, Amanda Conner. Szigorúan felnőtt olvasóknak ajánlható történetek ezek, melyekben néhol szó szerint patakokban folyik a vér, nem számítva a leszakadó testrészeket. Vampirella hol egy uralomra törő vámpír szindikátusban vág rendet, hol esküdt ellensége Mistress Nyx tervét hiúsítja meg. Ha valaki eddig csak Pengét éltette, az tegyen egy próbát kolléganőjével is, már az egyenjogúság szellemében is.