A képregényblog

Ha azt a szót halljuk, hogy képregény, akkor hajlamosak vagyunk a keményvonalas szuperhősöket felvonultató, különböző színes kiadványokra gondolni. Az esetek nagy részében meg sem fordul a fejekben az, hogy bizony a vén Európában is vannak igen híres, jobban mondva korszakalkotó, jelentős képregények. Ezen képregények közös vonása, hogy többnyire nem szerepeltetnek bennük maszkot és feszes  szado-mazo bőrrucit viselő szuperhősöket, művészileg sokszor igényesebbek tengerentúli társaiknál és nem félnek olykor merészebb, súlyosabb, különlegesebb témákhoz fordulni. Pedig ezen képregények közül is nem egy híres akad, melyeken generációk nőttek fel, gondoljunk csak a belga Hergé Tintin-ére,  a francia Enki Bilal Nikopol Trilógiájára vagy a szintén francia René Goscinny Asterix-történeteire vagy éppen Lucky Luke-ra.  A minap volt szerencsém elolvasni az összes eddig megjelent Blacksad történetet, ami szintén az európai képregények kicsinyke flottáját erősíti.Egy ismeretlen spanyol szerzőpáros első képregényes próbálkozása ez, név szerint a szerző Juan Díaz Canales-é és a rajzoló Juanjo Guarnido-é. Persze senkinek semmit nem mondanak ezek a nevek, jól van ez így, lévén egy eddig ismeretlen párosról van szó. A Blacksad egy film noir jellegű képregény, amely az ’50-es évek Amerikájában játszódik. Ebben a világban az összes karaktert emberi tulajdonságokkal felruházott, tehát antropomorf állatok testesítenek meg.  Hogy néhány konkrétumot is mondjak: a verőemberek például gorillák, az orvgyilkosok patkányok, a Klu-Klux-Klán tagjai sarkvidéki állatok, a besúgók pedig piti kis rágcsálók. Maga John Blacksad egy magánnyomozó, fajtáját tekintve pedig egy fekete macska. Ő az az igazi kemény magánnyomozó, mint Dick Tracy, aki sokszor előbb üt és csak aztán kérdez, akinek egész jó a humora és a gyengébbik nemnek, ha akarna sem tudna ellenállni. Persze naná, hogy nem akar. A külseje is a klasszikus detektívekre hajaz, megtalálhatjuk rajta a sötét mellény/ing kombót és a hatalmas, kissé kopott ballonkabátot is.  Smirnov rendőrfőnökkel ( aki egy németjuhász) különös kapcsolatban van, sokszor segíti Blacksad nyomozását ott is, ahol ő már nem tud hatóságilag fellépni. A nyitókötetet, ami a Quelque part entre les ombres (Valahol az árnyékok között) címet viseli 2000-ben készítették el és egész szép sikereket könyvelhetett el. Nincs ebben a történetben semmi meglepő, jóformán a klasszikus, klisékkel teli detektívtörténet ez, melyben holtan találnak egy ismert színésznőt, akinek korábban viszonya volt Blacksad-el. John természetesen személyes ügyként kezeli az esetet és beleveti magát a nyomozásba a tiltás ellenére is. Jó pár gazfickón, pofonokon és kiadós verésen, egy fogdában töltött éjszakán keresztül vezet az út a tetteshez. Ahhoz, akinek nagyon sok pénze van és aki a legfelsőbb helyeken is rendelkezik kapcsolatokkal. A sztori tehát egyszerű, mint a 100-as szög, a hangulat remek, a megvalóstás pedig szemet gyönyörködtető. Guarnido rajzai egyszerre stílusosak és letisztultak, maguk a színek pedig szinte lélegzővé, élővé teszik ezt a világot. A sorozat már a 4. kötetnél jár,a második kötet, az Arctic-Nation 2003-ban, a  harmadik Âme rouge (Vörös lélek) 2005-ben jelent meg. A negyedik, és eddig utolsó történet 2010 szeptemberében látott napvilágot L’Enfer, Le Silence (A pokol, a csend) címmel. Szavazzatok bizalmat neki, nem fogjátok megbánni!